fbpx
Lukács Viktor, az M4 Sport kommentátora az M2 Petőfi Tv vendégeként korábban

Elbocsátottak az M4 Sporttól egy Junior-Príma díjas sportriportert, feltehetőleg a véleménye miatt

Lukács Viktor az állami médiavállalattól történő elbocsátásának az lehet oka, hogy ő is lájkot tett Gulácsi Péter a szivárványcsaládok jogairól szóló bejegyzésére.

Az Index számolt be arról, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, azaz az MTVA is megvált egyik munkatársától. A portál információi szerint Lukács Viktornak, az M4 Sport Junior-Príma díjas sportkommentátorának is távoznia kellett. A szakmai berkekben terjedő magyarázata szerint ennek az lehet az oka, hogy kedvelte Gulácsi Péter egyik Facebook-posztját, melyben kiállt a szivárványcsaládok jogai mellett.

Lukács Viktort annak ellenére tüntették el a képernyőről, hogy eredetileg számoltak volna vele a labdarúgó Európa-bajnokságon és az olimpián is, 2020 decemberében pedig a csatorna őt küldte Kijevbe, ahol a Ferencváros fontos meccset játszott a Bajnokok Ligájában a Dinamo ellen.

Megkereste az Index Lukácsot, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a távozása körülményeivel kapcsolatos információt, de annyit elmondott, hogy valóban nem közvetít többé az M4 Sportnak. Az Index kereste az állami médiavállalatot is, de nem kaptak választ.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a TV2 Média Csoporthoz tartozó Spíler TV is elbocsátotta egyik szakkommentátorát, Hrutka Jánost. A 23-szoros válogatott labdarúgótól azután váltak meg a csatornánál, hogy nyíltan kiállt Gulácsi Péter szivárványcsaládokról szóló posztja mellett, valamint nyilatkozott a sportban tapasztalható homofóbiáról is.

Az elmúlt hétvégén a csatorna egy másik kommentátora, Gundel-Takács Gábor posztolt egy fotót Hrutkáról Facebook-profiljára, „a barát az barát” felirattal. Gundel a Media1 kérdésére, hogy nem tart-e attól, hogy kiállása miatt őt is elbocsátják, azt reagálta, hogy jelenleg szerződésben áll a TV2-vel a BL műsorok műsorvezetése kapcsán, és csak a TV2 engedélyével nyilatkozhat a TV2 Csoportot érintő kérdésekben.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Országos Szövetsége (MSÚOSZ) elnöke és egyben a közmédiával szövetségben működő, nemrég újraszervezett Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnökségi tagja, a miniszterelnök kedvenc sportújságírója, a Nemzeti Sport főszerkesztője azt mondta, az MSÚOSZ etikai bizottságának egyelőre nincs álláspontja az efféle ügyekben, ezt később tudják kialakítani, mert a kérdés árnyaltabb. Hozzátette, tud olyan esetről, hogy a sportmédia egy-egy ismert személyisége nem nyilváníthat véleményt politikai vagy egyéb témákban, mert ezt szerződés tiltja számára a médiavállalat üzleti érdekei miatt.

Lukács Viktortól egyébként még az előtt köszöntek el, hogy Hrutka János bejelentette a Spíler TV-től történő távozását a közösségi médiában.

További hírek találhatók a Media1-en!

Kiemelt fotó: A közmédia gyártóbázisa Budapesten a Kunigunda útján. Fotó: Ladányi András / Media1
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások