Meghozta döntését a TV2 Média Csoport, hogy rendel-e a folytatást, azaz 3. évadot a Mintaapák című sorozatából – írja a SorozatWiki.
Az oldal úgy tudja, hogy a folytatás mellett döntött a vállalat. Az információt a TV2 sajtóosztálya is megerősítette érdeklődésükre.
A Mintaapák című sorozat tavaly ősszel mutatkozott be a csatornán, ami azért is volt jelentős mozzanat, mivel a TV2 15 év után indított új napi sorozatot. Eleinte az új tévészéria kedvezőtlen nézettségi mutatókat produkált, de aztán változott a helyzet, és idén tavasszal már kifejezetten jó nézettséget szállított a csatornának.
A koronavírus miatt azonban márciusban le kellett állni először a forgatásokkal, majd április elején a tervezettnél hamarabb le kellett állítani a vetítést is.
Májusban és júniusban arról érkeztek a hírek, hogy egymás után távoztak a különböző szereplők, köztük főszereplők és a sorozat showrunnere is csak rövid ideig töltött be a pozíciót. Volt, akit küldtek, volt, aki pedig maga döntött a távozás mellett. Augusztusban azonban a 2. évaddal, egy jelentős részben kicserélődött stábbal folytatódott a széria, ami azóta is képernyőn van a TV2-n hétköznaponként.

A SorozatWiki szerint a produkció az ősz első felében gyenge nézettséget hozott, az elmúlt egy hónapban azonban már javítani tudott, és közepes eredményeket ért el. A mostani évad epizódjai karácsonyig fognak kifutni.
A TV2 sajtóosztálya azt közölte az oldallal, hogy tavasszal kezdik el forgatni az új, harmadik évadot.
További médiával kapcsolatos híreket talál a Media1-en, ahol arról is olvashat, hogy kijött a TV2 egy másik sorozata, a csatorna által „magyar Dallasként” emlegetett Doktor Balaton első előzetese.
Kijött a „magyar Dallas”, a Doktor Balaton első előzetese | Media1
Az új magyar fejlesztésű napi sorozat hamarosan debütál a TV2 képernyőjén. Most mutatták meg az első előzetesét.
RSS segítségével itt követhet bennünket. Feliratkozhat hírlevelünkre és ott vagyunk a Facebookon is.