TV2 stúdió

A TV2 Akadémia államilag elismert felnőttképzéssé válik

A TV2 Akadémia képzését tizenegy év után akkreditálja a Pest Megyei Kormányhivatal.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A Pest Megyei Kormányhivatal határozata szerint a TV2 Média Csoport Zrt. által nyújtott képzés mostantól hivatalosan akkreditált felnőttképzésként működik tovább, így a TV2 Akadémia már része a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszernek is – írja a kreativ.hu az akadémia közleménye nyomán.

„Idén új struktúrával, de továbbra is remek oktatással és a tévés szakma kiemelkedő szakembereivel indította el 2021-ben végző évfolyamát. Az indulás óta közel ezren végezték el sikeresen a képzést, akik közül sokan azóta is aktív szereplői a tévés piacnak.”

– olvasható az akadémia közleményében.

A közleményben leírják azt is, hogy az elméleti oktatást követően a diákoknak lehetőségük lesz gyakorlati tapasztalatot szerezni a TV2 különböző szerkesztőségeiben, vagy akár a TV2 számára készülő, külső gyártású produkciókban.

A képzés során olyan nevekkel találkozhatnak a diákok mint például Kadlecsek Krisztián műsorvezető, Somogyi Dóra riporter, Váczi Gergő műsorvezető vagy Kolozsi Ildikó médiaszakember.

A TV2 Akadémia egyébként 2009 óta működik, és a tévés szakterületre koncentrál.

A Kreatív megjegyezte: mindeközben az ország egyik legfontosabb televíziós képzésének is helyet adó Színházi- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) jövője „a kormányzati nyomás miatt finoman szólva kétséges”. Szaktársunk egy videót is megosztott arról, amelyben a TV2 néhány képernyőse, például a Tények  munkatársai néhány éve nyíltan Orbán Viktor újraválasztására biztatták nézőiket.

További hírek olvashatók a Media1.hu-n, ahol arról is olvashat, milyen bejelentésekkel érkezett Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a Big Picture 2021 tévés konferenciára!

Borítókép: Részlet a TV2 Akadémia reklámfilmjéből. Fotó: YouTube
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!