A 168 Óra címlapja 2020.06.11-én

12 év után felmondott a 168 Óra egyik vezető szerkesztője

A távozó vezető szerkesztő úgy érzi, a főszerkesztő elbocsátása után már nem tudna olyan lelkesen dolgozni, ahogyan tette azt korábban, az elmúlt 12 évben.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Beadta felmondását Herskovits Eszter a 168 Óra egyik vezető szerkesztője, döntését a kiadó tudomásul vette – írja a 24.hu a távozó szerkesztőtől való értesülésére hivatkozva.

A 12 év után távozó Herskovits Eszter a lapnak azt mondta:

„Személyes döntésről van szó, aminek a legfőbb oka, hogy nem tudnám a korábbi a szakmai lelkesedéssel folytatni a munkát ebben az új felállásban. Nem értek egyet Rózsa Péter menesztésével, de biztos vagyok benne, hogy amíg a kollégáim ott dolgoznak a 168 óránál, addig nem lesz irányváltás.”

Nem sokkal később a Facebookon is bejelentette a szerkesztő a döntését. Ebben egyebek mellett azt írta, érdemes továbbra is olvasni a lapot, mert kiváló újságírók dolgoznak ott jelenleg is.

„Ma 12 év után felmondtam a 168 Óránál. A lapot olvassátok továbbra is, mert remek újságírók maradtak ott, mindenkit kiemelhetnék, de Sándor Zsuzsát főleg, aki nemcsak nagyszerű újságíró, de nagyszerű ember is, és akivel az elmúlt négy évben kettesben toltuk a kultúra rovatot.  Mindenkinek köszönök mindent, akivel az elmúlt 12 évben együtt dolgozhattam, de álljon itt is egy név, azé, akinek a leginkább köszönhetem, hogy az az újságíró lettem, aki vagyok Ágnes Karácsony ❤️❤️”

Fotóra hivatkozva elbocsátott főszerkesztő

Mint arról elsőként a Media1 beszámolt, szerdán kora reggel Milkovics Pál, a Brit Media vezérigazgatója menesztette Rózsa Pétert, a 168 Óra tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét azzal a hivatkozással, hogy Rózsa úgy engedte nyomdába a legújabb hetilapot, hogy abban Orbán Viktor miniszterelnök a fotó készítésekor még fiatalkorú gyerekét is tartalmazó fénykép szerepelt. A fotó korábban a miniszterelnok.hu-n és Orbán hivatalos Facebook-oldalán már megjelent, ám Milkovics úgy vélte, hogy a fotó közlése morálisan aggályos módon történt, az vállalhatatlan. Hangsúlyozta, hogy akkor is így döntött volna, ha bármely más politikus gyermekét ábrázoló fotó jelenik meg a lapban.

A 168 Óra lapszámának Családi álca című írása és a mellette szereplő kép
A 168 Óra lapszámának Családi álca című írása és a mellette szereplő kép

Az elbocsátás kapcsán Rózsa Péter, a menesztett főszerkesztő a Media1 megkeresésére nem kívánt élni a nyilatkozás lehetőségével. A kormányközeli Magyar Nemzetnek ugyanakkor sikerült szóra bírnia: azt mondta, hogy nem érzékelt politikai beavatkozást a lapnál. Többet azonban nekik sem mondott ennél.

Volt olyan 168 Óránál dolgozó kolléga, aki névtelenül azt mondta, hogy Rózsa menesztése szerinte már érett, vagyis nem lepődött meg a fejleményen, de Milkovics tagadja, hogy csak ürügyet keresett az elbocsátásra. Azt mondta, vezérigazgatóként nincs szüksége ürügyre, ha valakitől meg akar válni, ehhez joga van.

Hiánycikké vált 168 Óra

Valószínűleg a főszerkesztő elbocsátása miatti sajtóhírek hatására, a 168 Óra rekord eladásokat produkál a héten, több vidéki és budapesti terjesztőponton szó szerint elkapkodták az olvasók a lapot, ami ezáltal gyakorlatilag hiánycikké vált. Több Media1 olvasó is jelezte, hogy ezen a héten hiába próbálta megvásárolni a lapot, és terjesztők is arról számoltak be, hogy kimagasló eladási adatokat produkált az újság.

Ladányi András meg is örökítette a 168 Óra üres helyét.

A 168 Óra helye balra, 2020.09.03-án, 13:30-kor
A 168 Óra helye balra, 2020.09.03-án, 13:30-kor. Fotó: Ladányi András / Media1

A friss 168 Óra egyébként a lenti borítóval jelent meg, de a vezérigazgató szerint nem ezzel volt gondja.

A 168 Óra legújabb lapszámának borítója
A 168 Óra legújabb lapszámának borítója

A 168 Órával kapcsolatos korábbi írásaink itt találhatók.

További hírekért is érdemes szétnézni a Media1-en.

Borító: A 168 Óra egy korábbi címlapja 2020.06.11-én. Fotó: Ladányi András / Media1 (archív)
Szóljon hozzá!