fbpx

június 5, 2020

Köves Slomó rabbi

Köves Slomóék is érdeklődtek a Hatoscsatorna megvásárlása iránt, de az eddigi tulajdonos az ATV-vel és több más szereplővel is tárgyalt

Paor Lilla, a Hatoscsatorna tulajdonosa és főszerkesztője a Media1-nek azt mondta, balról, jobbról és középről is vannak érdeklődőik, és ezek száma az elmúlt napokban tovább nőtt. Szavai szerint a leendő tulajdonos kilétéről egy hónapon belül döntenek, de más forrásból úgy hallottuk, hogy a kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbijának környezetében úgy gondolják, övék lesz a csatorna.

tévé, távkapcsoló, tv

Soron kívüli vizsgálatot indít a műsorszolgáltatás és a műsorterjesztés piacán a Gazdasági Versenyhivatal

A GVH-hoz beérkezett jelzések szerint a televíziós műsorszolgáltatók a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozások számára kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat, mint a kisebb műsorterjesztőknek. Így a hatóság szerint a kisebb műsorterjesztők hátrányos helyzetbe kerülnek a nagy kábeles és műholdas szolgáltatókhoz képest, vagyis torzulhat a műsorterjesztési piac. Korábban a kis- és közepes hazai hírközlési szolgáltatók Orbán Viktornak is írtak levelet a problémáról.

facebook

Fontos lépésre szánta el magát a Facebook

A legnépszerűbb közösségi médiás felület elkezdi tiltani az állami hátterű médiacégek hirdetésvásárlásait az Egyesült Államokban, ezenkívül az átláthatóságot segítő új címkéket vezet be, amivel megkülönbözteti az állami tulajdonú médiacégek tartalmait a többitől. A cél ezzel a 2016-os amerikai elnökválasztás során történtekhez hasonló esetek megelőzése lehet.

Első világháborús katonák

Több mint tízezer első világháborús és régi erdélyi képet tett közzé az Országos Széchényi Könyvtár a trianoni békeszerződés évfordulójára

A trianoni békeszerződés százéves évfordulójára időzítve Fotótér néven új ingyenes tartalomszolgáltatást indított tegnap az Országos Széchényi Könyvtár, mely Trianonnal kapcsolatos értékes képadatbázist tesz elérhetővé bárki számára. A fotók nagy része a katonák mindennapjait ábrázolja, így láthatók a tábori élet mozzanatai, a frontra és a frontok közötti vonulások, a táborok létesítése és a harcok.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások