A BAZ-megyei rendőrség lefoglalja az állítólagos rémhírterjesztő számítógépét és őrizetbe veszi a 64 éves férfit

A TASZ jogásza szerint rémisztő, hogy a rendőrség bevitte a kormányfőt bíráló szerencsi férfit rémhírterjesztés vádjával – a hatóság furcsa magyarázatot adott a történtekre

A rendőrségi szóvivő a Media1 érdeklődésére azt mondta, nem igaz, hogy a kormányt bíráló véleménye miatt vették ma hajnalban őrizetbe azt a 64 éves férfit, akiről a rendőrség honlapján az jelent meg korábban, hogy azért indul ellene eljárás, mert leírta, hogy veszélyes, hogy a koronavírus tetőzésekor kezdte el feloldani a kormány a korlátozóintézkedéseket. A rendőrségi szóvivő utóbb azt állítja, kimaradt a közleményből, de az illető mást is írt még, ám a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulja el, mit. Időközben egyébként az illetőt kiengedték, és nyilvánosságra került a teljes bejegyzése, ami a Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint valójában véleménynyilványítás volt, így nem valósult meg rémhírterjesztés. A jogászt nagyon nyugtalanítja a rendőrség eljárása.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

A rendőrség hivatalos oldala, a police.hu számolt be arról ma, kedden, hogy rémhírterjesztés megalapozott gyanújával büntetőeljárást indított a szerencsi rendőrkapitányság egy 64 éves férfival szemben. A rendőrségi weboldal szerint a Szerencshez közeli (meg nem nevezett) településen élő férfi a koronavírussal kapcsolatos

„hamis tényállításokat tett közzé egy közösségi oldalon”.

A gyanúsított a közlemény szerint az egyik legnagyobb közösségi oldalon 2020. április 28-án, vagyis két héttel ezelőtt bejegyzést tett közzé arról, hogy

„többek között az ország vezetése szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését. Amely véleménye szerint tömeges megbetegedést eredményezhet.”

A rendőrség megemlítette, hogy a közzétett bejegyzéshez rövid időn belül 19-en szóltak hozzá, majd 14-en osztották meg a bejegyzést.

A hatóság videót is közzétett a ma reggel történt elfogásról, amelyeken jól látszik, hogy viszonylag sok rendőr vonult ki a helyszínre a rémhírterjesztéssel vádolt őszes hajú férfihoz, akinek a számítógépét lefoglalták.

Gyanúsítottként a kapitányságra szállították, kihallgatták, a netezőkre pedig gyorsan ráijesztett a rendőrség, hogy figyeli a netet

Elfogását követően az illetőt beszállították a kapitányságra és őt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság arra hívta fel a közösségi oldalakat használók figyelmét, hogy a rendőrség folyamatosan monitorozza az internetet, és megteszi a szükséges intézkedéseket: eltávolíttatja a kifogásolható tartalmakat, illetve – súlyosabb esetben – büntetőeljárást indít.

A közlemény arra figyelmeztetett, hogy mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat – hangsúlyozták a borsodi zsaruk a police.hu-n.

A Media1 felhívta a rendőrséget, hogy megtudakolja, mi a rémhírterjesztés abban, ha valaki elmondja a véleményét a kormányról

Miután azonban az a rendőrség közleményéből egyáltalán nem derült ki, hogy mi konkrétan a rémhírterjesztés abban, hogy az illető kifejezte nemtetszését, amiért a kormány épp a tetőző koronavírus idején kezdte el feloldani  a COVID-19-es korlátozó szabályok egy részét (a tetőzés és a szabályok lazítása tényszerűnek tűnik), a Media1 először az ORFK sajtószolgálatától próbálta megtudakolni, hogy volt-e valami más is, amit az illető állított, hiszen ez véleménynek tűnik, nem hírnek, rémhírnek.

Az ORFK-nál azonban a BAZ-megyei kapitánysághoz irányítottak bennünket, ahol a szóvivő érdeklődésünkre azt felelte:

tud az ügyről, hiszen ő írta a kérdéses közleményt a gyanúsított őrizetbe vételéről a police.hu-ra. Azt mondta, az illető a rendőrségi közleményben megjelenteken túl más, rémhírterjesztésre alkalmas kijelentéseket is közzétett, így nem igaz, hogy a véleménye miatt vették őrizetbe. Amikor a Media1 rákérdezett, hogy milyen kijelentésekről van szó, és ez hogyan veszélyeztette a COVID-19 elleni harcot, a szóvivő csak annyit mondott, hogy ezekről a nyomozás érdekeire nem beszélhet.

Andrást elengedték, megkérdezték, kit nevezett diktátornak

Miután letettem a telefont, felhívtam dr. Döbrentey Dánielt, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászát, aki arra hívta fel a figyelmemet, hogy nagyjából amíg én a rendőrségi szóvivővel beszéltem, a 444.hu-n megjelent egy hír arról, hogy a rendőrség szabadon engedte a 64 éves férfit. A 444 cikkében megjelent az a Facebook-bejegyzés is, ami a hajnali rendőrségi őrizetbe vételhez vezetett, illetve a reggel gyanúsítottá vált András elmesélte őrizetbe vétele és kihallgatása körülményeit is.

Az illető úgy emlékezett vissza, hogy kikérdezték arról, kit nevezett diktátornak a bejegyzésében. A bejegyzésében ilyen kijelentések szerepeltek még, mint például:

„Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig.”

András beszámolója szerint az érintettek reggel 6-kor házkutatási engedéllyel érkeztek hozzá, majd megkérdezték, ő írta-e a szöveget. András nem tagadta, hogy igen, mert vállalja érte a felelősséget, mert szerinte semmi olyan nincs benne, ami gátolná a vírus elleni védekezést.

„Ebben hír sincs, nem hogy rémhír, ez inkább egy filozófiai okfejtés” – mondta András a 444-nek.

Az állítólagos rémhírterjesztő ezt a bejegyzést tette közzé a Facebookon
Az állítólagos rémhírterjesztő ezt a bejegyzést tette közzé a Facebookon, ami utóbb a rendőrségi eljáráshoz vezetett. Fotó: 444.hu

A férfi úgy érzi, a rendőrök korrektül bántak vele, neki úgy tűnt, hogy se a rendőrök se az ügyészek nem tudták, hogyan kellene értelmezni esetében a rémhírterjesztést. Hozzátette, az ügyet kirobbantó bejegyzést azért írta meg, mert elege van a félrevezetésből, a ferdítésekből, elege van mindenből, amivel hülyítik az embereket, és a Facebook az egyetlen, ahol ki tudja engedni ezt a gőzt.

Andrással közölték a kihallgatását követően, hogy végül nem lesz folytatása az ügynek, mert nem valósult meg bűncselekmény. Az eljárás viszont így sem múlt el nyomtalanul. András párjának például ma volt a születésnapja, a fia pedig online vizsgázott, így mindketten remegő kézzel és lábbal töltötték a napot, hogy most mi lesz.

„De én hittem abban, hogy ebből nem lesz semmi. Elmondtam a rendőröknek is odabent, hogy a foglalkozás elérte azt az eredményét, hogy engem valószínűleg bekussoltatnak. Nem vagyok megijedve, nem félek, az én pofám nem lesz kisebb, csak a barátaim, rokonaim fognak figyelmeztetni, hogy állítsam le magam.”

A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint aggasztó, ami történt

Döbrentey Dániel azt is mondta, hogy a 64 éves férfi Facebook-bejegyzésében lévő szöveggel kapcsolatban nem áll meg a rémhírterjesztés jogi kategóriája, ugyanis a megjelent szöveg egyszerű politikai véleménynyilvánítás volt. A jogász a Media1-nek hozzátette, hogy a rémhírterjesztés megvalósulásának jogi feltétele lett volna, hogy az illető szándékosan terjesszen valótlanságot és azzal a szándékkal, hogy ezzel akadályozza a védekezést. Ha ezek közül bármi nem bizonyítható, akkor a rendőrség alaptalanul gyanúsította meg az illetőt.

A TASZ jogásza szerint egy büntetőeljárás önmagában véve is teher, annak van egy stigmatizáló hatása az illetőre, ráadásul hosszútávon bénító hatású lehet, ami elvezethet oda, hogy hasonló rendőrségi hercehurcától tartva nem fogja kifejezni a véleményét, amikor az egyébként büntetőjogilag támadhatatlan.

Döbrentey úgy véli: most indult egy eljárás, amiből vagy lesz valami, vagy nem (most András szavai alapján úgy tűnik: nem), de az igazi probléma a hosszútávú hatással van, mert szerinte egy normális közéletben a szabad véleménynyilvánítás olyan emberi alapjog, amit a rendőrség nem akadályozhatna.

Döbrentey Dániel úgy vélekedett: ha mindössze azért vették őrizetbe az illetőt, ami a rendőrségi közleményben megjelent, akkor a történtek nagyon veszélyes precedenst teremtenek.

A felhatalmazási törvényt (más néven koronavírus-törvényt) idén márciusban a járványra hivatkozva fogadta el a parlament fideszes patkója. A felhatalmazási törvény miatt súlyos aggodalmát fejezte ki a MÚOSZ és a TASZ is, és nemzetközi bírálatok is érték miatta a Fideszt. Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke azt nyilatkozta a Media1-nek, hogy a jogszabály hatályba lépése óta kockázatosabb lett az újságírók munkája is.

Ha érdekli, milyen kiváló magyarok ellen indult az elmúlt évszázadokban rémhírterjesztés miatt eljárás, IDE kattintva olvashatja el Kelen Károly cikksorozatát. András most olyan kiválóságokkal került egy időre azonos táborba mint Táncsics Mihály, Jókai Mór, Kossuth Lajos, Czuczor Gergely, József Attila.

A TASZ egyébként áprilisban kisokost tett közzé annak kapcsán, mi a rémhírterjesztés jogi feltétele.  Ez IDE kattintva olvasható.

Frissítés 05.13

Az ügyészség közölte, hogy hibázott a rendőrség, ezért az ügyészség megszüntette az eljárást a Szerencs-környéki férfi ellen. Az ellenzék a belügyminiszter felelősségét firtatja az ügyben, amiért állampolgárokat félemlít meg a rendőrség a véleményük miatt.

További hírek találhatók a Media1 hírportálon!

Szóljon hozzá!