Hajós András korábban a SuperTV2-n futó Dalfutár műsorának folytatása továbbra is online lesz elérhető a YouTube-on, ahogyan a korábbi netre gyártott évadok is. A műsorvezető – aki manapság a TV2-n is újra látható a Nicsak, ki vagyok? – a rejtélyek színpada című műsorban – a héten a Facebook-oldalán jelentette be, hogy lesz 4. évad a Dalfutárnak.
Hajós azt is mondta, hogy több újdonsággal is készül, például ezentúl civil dalszerzők is jelentkezhetnek a műsorba.
Nyár elejére érkezik meg a Dalfutár 4
„Támogatóinkkal való tárgyalások ott tartanak, hogy most már ki lehet jelenti, sőt zajlik már az előkészítés is. Számos érdekességgel készülünk idén, megint ugrunk egy-egy szintet.(…) Egyet elmondok közüle, mert nagyon sokan küldtek nekünk dalt a felhívásunkra, hogy civil dalszerzők jelentkezését várjuk. (…) Arra vártunk, hogy legyen Dalfutár 4, amibe viszont be fogunk tudni rakni egy valakit, akit közülük választunk. (…) Ha minden jól megy akkor valamikor nyár elején lesz megint négy új dalfutár dal”
– mondta Hajós a beharangozó videójában, ami alapján tehát más, a műsor érintő újításról is szó lehet, ezeket azonban csak később mondja el a műsorkészítő.
A Dalfutár 3 egyik dala lett a Sziget Himnusza
Hajós András egyébként már a 3. évad bejelentésekor arról beszélt, hogy a Dalfutár zenész szereplőinek lehetőségük lesz a 2020-as Sziget Himnusz megírására, mivel az műsorban elkészült dalok közül fogja a fesztivál kiválasztani a következő himnuszát. Február végén meg is hozta a Sziget-fesztivál a döntést, hogy az Érted című dal lesz a himnuszuk idén nyáron.
Végigkövethető a dalkészítés folyamata
A Dalfutár nem egy kereskedelmi tévék által sugárzott, már jól megszokott zenés tehetségkutató, hanem annál jóval összetettebb. A fókuszban a dalkészítés áll, a nézők végig követhetik az egész gyártási folyamatot. A műsor felépítése a következő: a zeneszerző megírja a dallamot, a szövegíró ír rá szöveget, a producer meghangszereli, az énekes pedig felénekli. Persze van benne egy csavar is, mégpedig az, hogy a műsor szereplői nem tudnak egymásról.
Hajós András az összekötő kapocs, aki felkéri őket, és aki a dal születésének minden szakaszánál felügyeli a folyamatot, de ez egyes részfeladatotokon dolgozóknak egyedül kell alkotniuk, tehát a szövegíró nem kap inputot a zeneszerzőtől, és a producer sem tudja, hogy a zeneszerzőnek milyen elképzelései vannak. A művészek a műsor végén, stúdióban találkoznak egymással, ahol együtt közösen rakják össze a dalt.
Tévéből a YouTube-ra
A 2016-ban induló Dalfutár eredetileg a SuperTV2-n ment késő esti időpontban, de ez nem bizonyult igazán sikeresnek, mivel egy idő után megszakadt az együttműködés. Hajós utóbb azt mondta erről, hogy az epizódok nagyobb nézettséget produkálnak a YouTube-on, mint a tévés műsoridejükben. A TV2-vel történő szakítás után költözött a műsor tavaly év elején az internetre.
További hírek találhatók a Media1 hírportálon!