Pesti Hírlap 0. szám

Nem került nyomdába a Pesti Hírlap

Pedig úgy volt, hogy Mikuláskor, azaz most pénteken jelenik meg az első szám, a főszerkesztő nyilatkozott is róla a Media1-nek korábban. Megkerestük, hogy a jelen helyzetről érdeklődjünk.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Mint arról korábban a Media1 beszámolt, december 6-án, azaz most pénteken jelent volna meg a Pesti Hírlap című új ingyenes, fővárosi terjesztésű napilap első száma. A lap kiadója a Milkovics Pál üzletember tulajdonolta Schwartz Capital Group által újonnan létrehozott vállalkozás, a Global Post Hun Kft. (Milkovics az a médiavállalkozó, aki még 2018 tavaszán átvette volna Simicska Lajostól a végül bezárt kormánykritikus Magyar Nemzetet, de a miniszterelnök egykori barátja nem reagált a megkeresésre érdemben, a Nemzetet pedig Simicska bezárta, később pedig átadta a NER-nek.)

Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa kezében tartja a lap 0. számát
Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa kezében tartja a lap korábbi, 0. számát, de az a kiadás csak házon belülre készült

Az új napilap tervezett megjelenési időpontjáról a főszerkesztő, Kerényi György nyilatkozott pár hete a Media1-nek, hozzátéve, hogy az említett időpontra megkaphatják az engedélyeiket a Fővárosi Önkormányzattól a rikkancsos, közterületi terjesztéshez, azt ugyanis még az október 13-i főpolgármester-csere előtt, Tarlós István főpolgármestersége idején nyújtották be így az önkormányzat számára biztosított 60 napos válaszadási idő addigra biztosan lejár.

Kerényi György akkor azt is elmondta: a Pesti Hírlap Mikuláskor megjelenő első száma 24 oldalas lesz, a későbbiekre, azaz januárt 13-tól, amikortól már rendszeres lenne a megjelenés, 16 oldalas terjedelmet említett a főszerkesztő.

A bürokrácia keresztbe tett

Csakhogy mint csütörtök este megtudtuk, végül nem születtek meg a terjesztési engedélyek, a Pesti Hírlap első utcán is terjesztett lapszámának megjelentetését pedig ennek hiányában egyelőre kénytelenek elnapolni.

A Media1 csütörtökön este utolérte Kerényi György főszerkesztőt, aki arra, hogy végül meg tud-e jelenni a lap reggel: azt írta, nem reggeli, hanem délutáni lap lesz a Pesti Hírlap, de mivel csütörtökön este 20 óráig sem kaptak választ a Fővárosi Önkormányzat illetékeseitől a kérelmeikre, ezért a szerkesztőség kénytelen volt lemondani a nyomdai és a terjesztői megrendelést egyelőre.

A Pesti Hírlap most újabb engedélykérelemmel próbálkozik

Arra a kérdésünkre, hogy akkor most hogyan tovább, Kerényi azt írta: beadnak egy újabb, immáron negyedik kérelmet is. Arra, hogy így mikor jelenhet meg végül az új Pesti Hírlap első száma, azt mondta, reméli, pár napon belül. Kerényi György azonban hozzátette:

Persze ez még attól függ, hogy a városházáról kapnak-e választ.

A Pesti Hírlap stábjának tagjai közé olyan helyekről vettek, illetve vesznek fel munkatársakat mint például a hvg.hu, az Átlátszó, a 168 Óra. A főszerkesztő-helyettesi posztot arra a Makai Józsefre bízták, aki korábban az Origónál és a vs.hu-nál is megfordult. Makai a közélet rovatot felügyeli majd. A Pesti Hírlapban egyébként a közélet mellett lesz például kultúra, tudomány és technológia rovat is, illetve még közlekedési szakújságírót is felvettek, ami persze logikus, hiszen a fővárosban a közlekedés állandó téma.

Kerényi György, az induló Pesti Hírlap főszerkesztője 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztője volt, később a vs.hu-nál volt alapító-főszerkesztő, majd 2015-től a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál dolgozott tanácsadóként és műsorkészítőként, azután 2017 tavaszán Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt és szegedi polgármester invitálására Botka jelöltségének időszakában az MSZP-nél volt kommunikációs igazgató, majd fél éven át a szegedi városházán volt kommunikációs vezető, de ezután Kerényi visszatért Szlovákiába a Pátria Rádióhoz.

Épp a napokban derült ki, hogy a főváros vezetése szerződést bontott a Lokál című napilappal: Karácsony Gergely, az új főpolgármester a hvg.hu vele készített interjújában azt mondta, már ketyeg a lap 180 napos felmondási ideje.

A két újság ügye azonban elvben teljesen független egymástól.

Frissítés 2019.06.26

A Fővárosi Önkormányzatnál a Pesti Hírlap kiadóját okolják, derül ki legfrissebb, a témával kapcsolatos cikkünkből. Városházi forrásokat kérdeztünk annak kapcsán, hogy ma nem jelent meg az újság első száma.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!