december 6, 2019

RTL Klub Házasodna a gazda

Újra lesz Házasodna a gazda az RTL Klubon

Az RTL Klub már kezdi is a földművelésből, borászatból, állattartásból, erdő-, hal- vagy biogazdálkodásból élnek, önálló egzisztenciával rendelkeznek, keményen dolgoznak és szeretnének párt találni maguknak.

Pesti Hírlap

A Pesti Hírlap kiadóját okolják a Fővárosi Önkormányzatnál

A Fővárosi Önkormányzatnál dolgozó forrásaink szerint valójában nem a városháza, hanem a Pesti Hírlap kiadója hibázott, emiatt nem tudott pénteken megjelenni az új ingyenes napilap első száma. Névtelenséget kérő forrásunk szerint a Pesti Hírlap kiadója félrevezetően nyilatkozik az ügyben. A kiadó ezt másképp látja.

Pesti Hírlap 0. szám

Nem került nyomdába a Pesti Hírlap

Pedig úgy volt, hogy Mikuláskor, azaz most pénteken jelenik meg az első szám, a főszerkesztő nyilatkozott is róla a Media1-nek korábban. Megkerestük, hogy a jelen helyzetről érdeklődjünk.