Lokál. Fotó: Ladányi András / Media1

Felbontották a Lokál fővárosi szerződését

Kevesebb mint fél éven belül megszűnik Budapest együttműködése a NER-es újsággal.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Interjút közölt kedden Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel a hvg.hu. A sok egyéb fővárosi-közéleti téma mellett a beszélgetés egyik pontján szóba került a Lokál című NER-es napilap ügye.

Karácsony Gergely az újságíró kérdésére, hogy mikor mondják föl a Lokállal kötött szerződést, elmondta, hogy ez már meg is történt: „már ketyeg a 180 napos felmondási idő.”

A főpolgármester ezután ironikusan hozzátette, hogy ha a lap valamiért nem akarná, hogy előbb felbontsák a vele kötött szerződést, akkor „lehet, élünk a jogunkkal, és jó kis cikkeket írunk a lapba. Rendkívül szórakoztató tartalmak lesznek.” Az újságíró ezután visszakérdezett, hogy Karácsony milyen tartalmakra gondol: netán beleírnák az újságba, hogy hazudik a lap? Erre Karácsony egy „naná”-val felelt. (Az interjúban ugyan nem egyértelmű, de feltehetőleg a Budapest által, vagyis közpénzből fizetett oldalakról van szó – megj.: A szerk.)

A hvg.hu ezután rákérdezett arra is, hogy „csak az aluljárókból tiltják-e ki a Lokált, vagy a közterületekről is”, mire Karácsony így felelt:

„Annyi történik, hogy elvesszük a kiváltságaikat, amit politikai alapon kaptak, és ami se korábban, se ezután nem járhat senkinek. A közterületen engedély alapján legnagyobb hülyeséget is osztogathatja bárki, ha van, aki elveszi.”

A Media1 a Lokállal kapcsolatos korábbi írásai ide kattintva érhetők el. A Media1 további, nyomtatott médiapiaccal kapcsolatos hírei a sajtó rovatban olvashatók.

Borító: A Lokál című napilap Budapesten. Fotó: Ladányi András / Media1

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Pesti Hírlap 0. szám

Szerdán megjelenik a Pesti Hírlap

A Media1 információi szerint Budapest hétfőn mégis megadta a rikkancsos terjesztéshez szükséges engedélyt Kerényiéknek, igaz, egyelőre csak egyszeri engedélyről van szó.

Jonny Round, The Sound Agency ügyvezető előad a Brandfestival konferencián Budapesten

Így segíthet vagy árthat a hang egy márkának

Jonny Round, a The Sound Agency igazgatója is előadást tartott a nemrégiben Budapesten megrendezett Brandfestival konferencián. A Sound Businessről, vagyis arról beszélt, hogyan segítheti az értékesítést, illetve a márkázást a hangok megfelelő használata, illetve hogyan üthet vissza, ha valaki nem körültekintő.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!