
Itt a nagy bejelentés: beszállt a magyar állam a Telenorba
25 százalékot szerez az Antenna Hungária a mobilszolgáltatóban. Ezzel a magyar állam egy újabb kísérletet tesz a mobilpiacon való megjelenésre, ami korábban többször is kudarcba fulladt.
25 százalékot szerez az Antenna Hungária a mobilszolgáltatóban. Ezzel a magyar állam egy újabb kísérletet tesz a mobilpiacon való megjelenésre, ami korábban többször is kudarcba fulladt.
Budapest főpolgármestere azt írja, nem tudja és nem is akarja betiltani a lapot, de az abban folyó gyűlöletkeltő anyagok terjesztéséhez nem szeretne asszisztálni.
Az eddig erősen közpénz-finanszírozott lap logójára ma ráillesztették a „betiltva” szöveget, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy Budapest új vezetése Tarlós István és több kerület eddigi gyakorlatával ellentétben nem akar közpénzmilliókat beletolni a lapba. A Lokál közölte: megtalálják a módját, hogy ezután is eljussanak az olvasókhoz.
A választási kampányban az ellenzéki jelölteket manipulált fotókkal lejáratni próbáló lap vezetője egy tévériportban arról beszélt, hogy az akkor még fideszes városházától kapta a képeket. De kiderült más érdekesség is a Bácskai Napló és ezen keresztül a fideszes médiarendszer működése, illetve a lapnál azóta bekövetkezett nagy fordulat kapcsán.
Balogh Krisztina, az M1 volt riportere sajátos hangú „sajnálkozó” levet írt Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának, miután az állami médiaóriás perrel próbálta elnémítani egykori munkatársát, mondván megsértette a jó hírnevét, illetve üzleti titkot sérthetett, amikor beszámolt arról, hogy hogyan engedelmeskedik a közmédia a Fidesz utasításainak, illetve hogyan sérülnek a közszolgálati alapelvek.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.