Mint arról a Media1 még hétfőn délelőtt beszámolt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) aggályosnak találta, hogy a Telekom úgy hirdette korlátlannak a Korlátlan Net, és Net Korlátlan elnevezésű mobilinternetes csomagjait, hogy valójában azok nem teljesen voltak korlát nélküliek.
A P2P és VPN kapcsolatok sebességét ugyanis a Telekom az általános szerződési feltételek alapján korlátozhatta, emellett az érintett csomagokat csak olyan sim-kártyákra aktiválta, ami csak mobiltelefonban volt szabályosan használható.
Az NMHH szerint ezek a szabályok teljesen ellentétesek az Európai Unió hálózatsemlegességi rendeletével, az úgynevezett TSM-mel, így azok jogellenesen szerepeltek a Telekom feltételei között.
Az NMHH ezért arra kötelezte a céget, hogy tartsa be a rendeletet, és törölje el ezeket a feltéteket. Az NMHH jelezte azt is, hogy nem először kénytelen eljárni hasonló hálózatsemlegességi ügyekben.
A Telekom a hálózatának védelmével magyarázza a történteket
Az ügyben a legújabb fejlemény, hogy a Telekom hétfőn délután közleményt adott ki, melyben azt írja, hogy a Telekom kiemelten fontosnak tartja, hogy ügyfelei számára biztosítsa a megfelelő szolgáltatásminőséget: az NMHH által kifogásolt, P2P típusú forgalmak sebességbeli korlátozását saját hálózatának védelmében és az ügyfelek forgalmának biztosítása érdekében alkalmazza a Telekom.
A Telekom szerint az általa bevezetett korlátozás célja, hogy „elősegítse a hálózati kapacitások optimális kihasználását, és biztosítsa, hogy váratlan kiugró forgalom ne rontsa a többi ügyfél számára a szolgáltatásminőséget”.
A nyílt internet-hozzáférésről szóló európai uniós rendelet (TSM-rendelet) lehetőséget biztosít arra, hogy bizonyos forgalom menedzsment intézkedéseket alkalmazzanak a szolgáltatók – állítja a távközlési cég.
A Telekom hozzátette: a végberendezésre vonatkozó korlátozást az ÁSZF-ből már korábban törölte a szolgáltató. Vagyis annak már nincs akadálya, hogy a sim kártyát akár egy laptopba vagy táblagépbe tegye be a felhasználó.
A Magyar Telekom jelezte: az NMHH határozata ellen határidőben fellebbezést nyújtott be.
A Telekom a korlátozás idején sem mindenütt tudott megfelelő színvonalon szolgáltatni
Az ügy érdekessége, hogy a Telekom egyébként egyes földrajzi területeken már akkor sem tudott elfogadható színvonalú szolgáltatást biztosítani egyes ügyfeleinek, amikor még élhetett az ászf alapján korlátozással a hálózatán.
Mint arról a Media1 beszámolt, a Velencei-tónál nyáron, a mobilinternet sebessége saját tapasztalataink szerint is hétvégente rendszeresen 0 megabit volt másodpercenként. Ennek magyarázata, hogy a szolgáltató nem az idén nyáron tapasztalt igényszinthez optimalizálta a hálózatát, így a mobilhálózati bázisállomásai nem voltak képesek kiszolgálni a tényleges igényeket. A Telekom a problémákat a tavaknál megugrott adatforgalommal magyarázta. Ügyfelei kártérítésétől viszont elzárkózott azzal, hogy az általános szerződési feltételeiben 0 megabit az általa minimálisan vállalt másodpercenkénti sebesség. Ez a gyakorlatban egyébként sokszor még egy e-mail elküldésére sem volt elegendő.
Jó kérdés, hogy ha az NMHH ezek szerint fellebbezés tárgyát képező határozatának eleget tesz a távközlési cég jövőre, vagyis a például a P2P (például Torrent, Skype) felhasználókra vonatkozó eddigi korlátozást megszünteti, akkor a jelek szerint már így is könnyen telítődő hálózata hogyan bírja majd a felhasználók igényeit kiszolgálni jövő nyáron.
Az 5G oldhatná meg a kapacitási problémákat
A hálózat telítődése ellen egyébként további bázisállomások telepítése, valamint az 5G technológia bevezetése és gyors elterjesztése jelenthetné a tényleges megoldást (vagy ha a mobilszolgáltató átmenetileg további plusz kapacitásokat terelne a problémás földrajzi területekre), de utóbbira, az 5G-re még várni kell, hiszen a hírközlési hatóság 5G pályázata egyelőre zajlik (a DIGI Communications N.V. épp jogorvoslattal él, amiért kizárta őt az NMHH a pályázatból), és a pályázati eljárás majdani győztesei csak jövő ősszel kezdhetik meg az 5G-hez szükséges frekvenciák használatát.