A Central Médiacsoport és a Central Digitális Média Kft. bejárata

Távozik a Central Médiacsoport vezérigazgatója

Mészáros Kingát Varga Zoltán, a tulajdonos váltja a poszton. A várható távozásról hetek óta pletykáltak már iparági bennfentesek Varga és Mészáros közötti vitákkal indokolva a fejleményt.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Media1 értesülése szerint távozik Mészáros Kinga, a Central Médiacsoport vezérigazgatója, aki 2018. május 15-én, vagyis alig több mint egy évvel ezelőtt lett a cég első számú embere.

Úgy tudjuk, Mészáros Kinga feladatait egyelőre maga a többségi (az Opten céginformációs rendszer szerint 68 százaléknyi részesedéssel bíró) tulajdonos, Varga Zoltán, a Central Médiacsoport elnöke, a vállalat többségi tulajdonosa veszi át, aki tavaly nyáron adta át a stafétát Mészáros Kingának, aki addig, 2017 novemberétől vezérigazgató-helyettesként vett részt a cég életében.

Varga tavaly tavasszal, Mészáros kinevezésekor azt mondta, a Central Mediacsoport külföldi terjeszkedésére kíván fókuszálni, ezért azóta csak elnökként, illetve tulajdonosként kíván részt venni a cég életében. Varga azonban mostantól újból vezérigazgatóként is irányítani fogja a céget, ahogy azt tette a cég felvásárlását követően, 2014-től 2018-ig.

Mészáros Kinga, a Central Médiacsoport távozó vezérigazgatója. Fotó: Central Médiacsoport
Mészáros Kinga, a Central Médiacsoport távozó vezérigazgatója. Fotó: Central Médiacsoport
Varga Zoltán, a Central Médiacsoport elnöke és tulajdonosa, a vállalat leendő régi-új vezérigazgatója. Fotó: Central Médiacsoport
Varga Zoltán, a Central Médiacsoport elnöke és tulajdonosa, a vállalat leendő régi-új vezérigazgatója. Fotó: Central Médiacsoport

Eltérően látta a távozó Central-vezér és a többségi tulajdonos

A Central Médiacsoporthoz olyan jelentős médiatermékek tartoznak mint például a Nők Lapja, a 24.hu, a Story Magazin, a Best, a Marie Claire, a vezess.hu, a Startlap, illetve több tucat más médiatermék is a cég portfóliójába tartozik. Az egykori Sanoma-leányvállalat tavalyi pénzügyi teljesítményéről itt írtunk nemrég.

Úgy tudjuk, Varga és Mészáros között feloldhatatlannak bizonyuló nézeteltérések voltak, ezért kerül sor a távozásra. A munkatársaknak a távozást azzal magyarázták, hogy  eltérően képzelték el a vállalat fejlesztési irányait.

A régi-új vezérigazgató, Varga Zoltán számos üzleti vállalkozás vezetője és tulajdonosa, egyike az egyik leggazdagabb, top100-as magyar milliárdosoknak.

A távozó Mészáros Kinga a Central Médiacsoport előtt a reklámszakmában dolgozott 18 éven át. 2005-ben csatlakozott a Saatchi & Saatchi nemzetközi ügynökséghez, 2007-től átvette az ügyfélkapcsolati osztály vezetését, majd 2009-től a cég ügyvezetője lett. A Publicis Groupe 2016 évi átszervezését követően a magyarországi Publicis One ügynökségi csoport vezetőjévé nevezték ki.

A Media1 kereste a Central Médiacsoport pr-munkatársait telefonon, írásban kérték a kérdéseinket. Erre válasz azóta nem érkezett, de más forrásokból meggyőződtünk információink hitelességéről. Később annyit írtak vissza, hogy csak a holnapi napon (szerdán) válaszolnak a kérdésekre.

Frissítés

Végül mégse vártak holnapig, itt a hivatalos megerősítés

Miután a Media1-n megjelent a fenti hír 15:33-kor, végül a Central Médiacsoport mégis úgy döntött, hogy már ma kommunikálja a változást. A kommunikáció helyszínének saját hírportálját, a 24.hu-t választotta, ahol kedden délután nem sokkal negyed 5 után jelent meg egy közlemény.

Ebben a kiadóvállalat bejelenti, hogy távozik Mészáros Kinga, és visszatér Varga Zoltán. Ezt azzal indokolják, hogy a növekedési stratégiát illetően voltak eltérő elképzeléseik. A közlemény szerint Mészáros Kinga maga mondott fel.

A leköszönő vezérigazgató a Central hírportáljának közölte:

„Komoly szakmai kihívás volt a Central Médiacsoportot vezetni, és sikeres stratégiát alkotni a hazai piac meghatározó médiaportfóliója számára. Köszönöm a közös munkát, és további sok sikert kívánok minden kollégámnak.”

Varga Zoltán is megszólalt. Azt mondta:

„A magam és a Central Médiacsoport nevében is köszönöm Mészáros Kinga munkáját. Örülünk, hogy Kingával együtt dolgozhattunk, és tanulhattunk egymástól, még akkor is, ha fontos kérdésekben nem értettünk egyet. Ahogy eddig, ezután is azon dolgozunk, hogy tovább erősítsük a Central hazai piaci pozícióját, és nemzetközi mércével is sikeres közép-európai médiaportfóliót építsünk.”

Az átadás-átvételre július 15-ig kerül sor a cégnél.

Frissítés 2.: 19:50

Újabb vezetőváltás

A Media1 értesülése szerint Mészáros Kingával egyszerre egy másik igazgató is távozik a cég vezetőségéből.

Borítókép: Ladányi András, Media1

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!