
Hodász András távozik a Szemlélektől
A keresztény szellemiségű szerkesztőség csak diszkréten, sejtelmesen utal a távozás okaira, de ismert, hogy Hodász András volt katolikus pap néhány hete coming outolt, hogy meleg.

A keresztény szellemiségű szerkesztőség csak diszkréten, sejtelmesen utal a távozás okaira, de ismert, hogy Hodász András volt katolikus pap néhány hete coming outolt, hogy meleg.

Azzal a Varga Attilával egészül ki a TV2 Tények műsorvezetői csapata, aki 2017-ben, rögtön a Tényeknél töltött első éles munkanapján felelős szerkesztőként zárta a napot. Az új műsorvezető bejelentése néhány héttel a Tények egyik legismertebb műsorvezetőjének, Szebeni Istvánnak az eltitkolt távozását követi.

A Libri igazgatóságát és felügyelőbizottságát is kormányközeli emberekkel töltötte fel a többségi tulajdonos, a Mathias Corvinus Collegium.

Az egészségügy egy olyan terület, ahol ma Magyarországon állandó a kereslet és a hiány is. Ha egészségügyi pályára lépnénk, az elhivatottság és az emberszeretet lesznek

Az Atádhír is beszámolt arról a félkész barcsi közvécéről, amit a köztársasági elnök jelenlétében avattak fel márciusban a Somogy megyei fideszes vezetők.

Azzal a Csejk Miklóssal bővült az Index szerkesztőinek köre, aki korábban a kormánypárti KESMA / Mediaworks tehetséggondozójában is részt vett, és a Magyar Nemzetben arról írt, hogy az ElkXrtuk című filmből meg lehet érteni, milyen mestertervvel tudott hatalomban maradni Gyurcsány Ferenc, majd ugyanezt közölte az egész fideszes sajtó is.

A PPF Telecom Group, a Yettel Magyarország többségi tulajdonosa ma, kedden bejelentette, hogy Igor Prerovskyt nevezi ki a magyarországi vállalat új vezérigazgatójává. Az eddigi vezérigazgató egy tévétársaság vezetője lesz.

Tapasztalt és a szakmában jól ismert újságíróval bővült a Media1 stábja Tarr Péter személyében.

A céges rendezvényeken az egyik legnehezebb feladat azt megoldani, hogy mindenki jól érezze magát. Márpedig a komfortossághoz hozzátartozik az is, hogy ne kelljen senkinek sem

Hogy néz ki a Bt. alapítás menete, milyen feltételeknek kell teljesülnie hozzá, továbbá mekkora költségvonzattal járhat? Amennyiben valaki szeretne szintet lépni az egyéni vállalkozói formáról,