
Távozott Lola a közmédiától
Mintegy fél évvel azt követően, hogy Lola otthagyta az M2 Petőfi TV-t, az énekesnőből lett műsorvezető most az egész állami médiától is búcsút vett.

Mintegy fél évvel azt követően, hogy Lola otthagyta az M2 Petőfi TV-t, az énekesnőből lett műsorvezető most az egész állami médiától is búcsút vett.

Átadták csütörtökön a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának Európánkért elnevezésű díját, amelyet idén Csernyánszky Judit, a Klubrádió munkatársa és Berend T Iván történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke kapott.

A Media1 információi szerint a Ringierhez tartozó Sportal nevű sportoldalhoz igazol Ilku Miklós, az Index leköszönő főszerkesztő-helyettese. Ilku Miklós főszerkesztői posztot kap a Ringier sportszerkesztőségénél.

Meg is van az új vizekre evező Ilku Miklós utódja.

A negyedév után a posztról leköszönő főszerkesztő marad az ATV Csoportnál.

Az M1 egykori vezető szerkesztője, akiről korábban előkerült egy hangfelvétel, amelyen megzsarolta a munkatársait, hogy ha nem az Orbán-kormány narratívája szerint tudósítanak, távozniuk kell, máskor pedig az állami hírcsatorna egyik műsorában megmondta a nézőknek, kire kell szavazniuk, majd váratlanul, egészségügyi okokra hivatkozva távozott ezután pedig bikatenyésztéssel kezdett el foglalkozni és közölte, nem tartja magát már újságírónak, tavaly először tudósítóként, mostanra pedig felelős szerkesztői pozícióban is felbukkant a HírTV hírműsoránál.

Az RTL Reggeli című műsorának nézői már hétfőtől két új műsorvezetővel is találkozhatnak.

A HVG nemrég távozó újságírója csatlakozik az egykori indexes munkatársai által alapított Telexhez.

A hazai médiatörténelemben először fordul elő, hogy Pachmann Péter és Gundel Takács Gábor ugyanabban a műsorban köszönti reggel az embereket.

Somos Andrást, az ATV tizennégy év után, néhány hónapja távozó műsorvezetőjét hívta meg a Media1 e heti podcast- és rádióműsorába, hogy átbeszéljük mindazt, ami a távozásához vezetett. A műsor második felében aztán váratlan fordulatként, Somost is nagyon meglepve, telefonon kapcsoltuk Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját. Íme a Media1 rendhagyó podcast adásának hanganyaga és az írásos összefoglaló.