
Végrehajtó kopogtatott a PestiSrácoknál
Valótlant állítottak – pert vesztettek – majd a jogerős ítélet ellenére nem fizettek. A felperes önkormányzat nem hagyja magát.

Valótlant állítottak – pert vesztettek – majd a jogerős ítélet ellenére nem fizettek. A felperes önkormányzat nem hagyja magát.

Úgy közölt valótlanságokat beismerő közleményeket a TV2 Tények című műsora Juhász Péterről, hogy az ítéletekből egyes részeket kiragadtak, illetve az is előfordult, hogy egyáltalán nem említették meg, hogy ki volt a felperes, azaz Juhász Péterről szólnak az ítéletek és nem hangzott el, hogy megsértették a jó hírnévhez fűződő jogait. A TV2 szerint „a helyreigazító közlemény olyan terjedelmes volt, hogy annak egy adásban való közzététele meghaladta volna a rendelkezésre álló műsoridőt”.

A tiszavirág-életű közösségi portált üzemeltető cégnek székhelyet biztosító magánszemély eredménytelenül kereste több módon is Pál Csabát.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak.

Juhász már számos alkalommal nyert pert különböző kormánypárti orgánumokkal szemben az idei évben. Azonban nem mindenütt hajlandók végrehajtani az ítéletet önként.

Ismét megpróbálta elszabotálni a PestiSrácok című lap a bíróság egyik jogerős ítéletének végrehajtását. A győztes fél, Jászberény polgármestere azonban a siófoki polgármesterhez hasonlóan nem hagyta annyiban a dolgot, így az ügy végrehajtóhoz került.

A filmet megtörtént események ihlették.

Nem hajtotta végre önként a PestiSrácok a bíróság jogerős ítéletét, de Lengyel Róbert polgármester végrehajtási eljárást kezdeményezett a médium ellen, ami azután sikerrel végződött.

Költségvetési csalás és közirat-hamisítás gyanúja miatt folyik eljárás a Trimedio Csoportnál.

A Brit Media vezetősége a Media1-nek azt állítja, nem állnak szerződéses kapcsolatban az illetővel, csakhogy a Pesti Hírlap oldalán jó pár cikke megtalálható annak az újságírónak, aki azt állítja, hónapok óta nem fizetik ki a munkája utáni számlákat, és jelentős tartozást halmoztak fel felé. Az újságíró jogi lépésekre készül a médiavállalat ellen, de a médiavállalat is jogi lépéseket helyezett kilátásba vele szemben jó hírnév megsértéséért.