
6 millió eurós segítséget ajánl az Európai Bizottság az ukrán újságíróknak
Ezt Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos jelentette be kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésen, a sajtószabadság világnapján.

Ezt Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos jelentette be kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésen, a sajtószabadság világnapján.

Más európai médiumok is hasonló segítségnyújtó akciókat szerveztek.

Arra egyelőre nem tért ki az ország külügyminisztere, hogy pontosan mit tartalmaz a most elfogadott retorzió.

Csütörtök délután bejelentette az EP azoknak a képviselőknek a névsorát, akik a március 10-én létrehozott új szakbizottságokban dolgoznak majd.

Egy másik médiamunkást pedig már több mint egy hete keresnek, azonban azóta sem került elő.

A magyar és a lengyel ügyek is terítékre kerülnek majd a vizsgálat során.

Donáth Anna szerint a Pegasus-ügy a demokráciáról szól, és az újságírók ellen is használt kémszoftver bevetése elfogadhatatlan.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt hétfő este Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, akit az újságírók ellen is bevetett kémszoftverről is kérdeztek.

Az Átlátszó szerint ismét titkosszolgálati manőverekre emlékeztető akciót indíthattak valakik a Fidesz érdekében az áprilisi választások előtt: erre utal két leleplezőként tálalt cikk, amelyeket a Magyar Nemzet közölt a múlt héten. A külföldi tudósítók és kormánykritikus civilszervezetek lejáratását célzó anyagokban közölt videók az Átlátszó forrásai szerint gyanús körülmények között készültek, azokat mégis azonnal átvette a Miniszterelnökség angol nyelvű lapja, Kovács Zoltán kormányszóvivő is osztotta a Twitter-oldalán, és Orbán Viktor is említést tett róla a Kossuth Rádióban.

Otthagyta a jelenlévő újságírók egy része Emmanuel Macron francia elnök és Roberta Metsola, az Európa Parlament új elnökének közös sajtótájékoztatóját Strasbourgban, miután bejelentették, hogy nem lehet kérdéseket feltenni.