
Új évaddal tér vissza a Showder Klub az RTLII-re
A Showder Klub ismert stand up-osai teljesen új környezetben, eddig még nem látott produkciókkal jelentkeznek. Ezúttal is várják tehetséges, amatőr fellépők jelentkezését.
A Showder Klub ismert stand up-osai teljesen új környezetben, eddig még nem látott produkciókkal jelentkeznek. Ezúttal is várják tehetséges, amatőr fellépők jelentkezését.
A 9. évadban képi újításokat és egy új feladatot is bevezetnek.
A SorozatWiki szerint várhatóan még idén az RTL Klub képernyőjére kerülhet a nagyszabású maszkos show legújabb évada.
A népszerű sorozat legújabb, ötödik évada március 20-án kerül képernyőre először. Megmutatjuk az előzetesét.
Kiderült az is, hogy lesz Farm is, valamint megszerezték A remények földje című török sorozat folytatásának vetítési jogát.
A Scherer Péter főszereplésével játszódó hazai fejlesztési vígjáték-sorozat, a tavaly debütált Apatigris új, második évada mellett az „üzleti X-Faktor”, a Cápák között című befektetési show legújabb, immáron harmadik évados epizódjai is hamarosan képernyőre kerülnek.
Már nem kell sokat várni az őszi tévés szezonban bemutatott Életünk története című időutazós műsor folytatására.
A TV2 nagyszabású táncos showjának jövőjéről a szombati adásban árultak el részleteket.
Bejelentette a TV2 a sportreality új évadát, a műsorvezetőt és a csapatokat.
Gáspár Győző egy októberi internetes videóban beszélt arról, hogy hamarosan új részekkel jelentkezik a Győzike show, de ezt most megcáfolta az RTL Magyarország.