Trunk Tomi

Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztője

„Senki sem gondolja, hogy a Telex részvényeseként milliomos, milliárdos lesz” – Interjú Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével és egyik leendő tulajdonosával (Media1 Podcast, 2022.06.20.)

Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.

Az ATV Spirit a Sprit FM műsorai számára kialakított új díszlete

Az ATV Spirit tévécsatornán láthatóvá válik a Spirit FM néhány műsora

A Spirit FM érintett műsorai a tévés változatnak köszönhetően az eddiginél nagyobb eléréshez jutnak, hiszen az ATV Spirit minden jelentős műsorterjesztő cégnél elérhető. Az ATV Csoport dedikált tévéstúdiót is épített a Spirit FM műsorainak, melyek már a jövő héttől láthatók lesznek az ATV Spiriten.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások