Telex.hu

Interjú a 168 Órában Bodolai Lászlóval, az Index.hu Zrt. volt elnökével

Az Index.hu volt elnöke szerint a tavaly nyáron távozó indexesek félrevezették a nyilvánosságot

Többek között azt állítja Bodolai László, hogy néhányan előre elkezdték összerakni a Telexet, valamint csak show volt a kamerák előtti látványos tömeges vonulás a felmondás kapcsán, továbbá Kárpáti Márton, az Index volt főszerkesztő-helyettese, a majdani Telex tulajdonosa már azelőtt távozott a laptól, hogy sor került Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátására, és akkor még Kárpáti azt hangoztatta, abbahagyja az újságírást, azért is kapott felmentéseket kötelezettségek alól.

Hrutka János, a Telex új munkatársaként

Hrutka János csatlakozik a Telex csapatába

Az egykori válogatott védő, akit az utóbbi években szakértőként és sportkommentátorként is megismert az ország, mostantól a Telexen ír, szakért, elemez.

Pusztay András, az Index.hu vezérigazgatója.

A Telexhez igazolt az Index egykori vezérigazgatója

Pusztay András még a tavaly nyári indexes események kezdetén, egy hónappal a főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgását és a szerkesztőség tömeges felmondását megelőzően mondott le az Index.hu Zrt. vezérigazgatói posztjáról, miután nem értett egyet a cégnél elindult folyamatokkal.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások