Spirit FM

Klubrádió

Hárman is felmondtak a Klubrádiónál, köztük Törtei-Takács Kriszta műsorvezető

A Media1 információi szerint távozik a Klubrádiónál mintegy két évtizedet eltöltő Törtei-Takács Kriszta műsorvezető, valamint rajta kívül a napokban távozott a Klubrádiónál több mint egy évtizedet eltöltő Szabó Kati hírszerkesztő, de így tett Józsa Péter is, aki a Klubrádió elindulásától dolgozott a rádiónál hangmérnökként. Utóbbi két munkatársról azt is megtudtuk, merre folytatják karrierjüket ezután.

Ónody-Molnár Dóra, a Jelen munkatársa, a Spirit FM műsorvezetője

Kiállnak az újságíró mellett, akit megpróbált kirúgatni a Klubrádió tulajdonosa

Dévényi István és Homonnay Gergely is kiáll Ónody-Molnár Dóra mellett, akit megpróbált kirúgattatni a Jelen című hetilaptól Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa. Eközben egyre több ismert politikus száll szembe az ATV ellen meghirdetett bojkottal. Schiffer András a Klubrádió elnökét kezdte el bírálni. Majtényi László, az ORTT volt elnöke közölte, nem hirdet bojkottot. Stumpf András, a Válasz Online munkatársa arról írt, nem ért egyet a bojkottal.

Arató András, a Klubrádió elnöke az Újpest TV Korrekt című műsorában

168 Óra: Megpróbálta kirúgatni főállásából Arató András, a Klubrádió tulajdonosa a Jelen egyik újságíróját

A 168 Óra több forrásának egybehangzó állítása szerint ki akarta rúgatni a Jelen című kormánykritikus hetilapnál betöltött főállásából Ónody-Molnár Dóra újságírót Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa, aki ennek érdekében fel is hívta Lakner Zoltán főszerkesztőt. A hívás tényét Arató is elismerte, amit azzal magyarázott, hogy véleménye szerint az újságíró összeférhetetlenségi állapotba került amiatt, hogy heti egy alkalommal ő vezeti a Beszóló című interaktív műsort a Spirit FM-en. A Jelen főszerkesztője nem engedett Arató beavatkozási kísérletének.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója

Ízléstelennek tartja az ATV vezérigazgatója a „holocaust-áldozatok emlékének felhasználását” a 92,9 körüli vita kapcsán

Németh S. Szilárd a 168 Óra hetilapnak adott interjúban reagált arra, hogy a Klubrádió tulajdonosa és a rádió néhány szimpatizánsa a deportálásokkal vont párhuzamot azután, hogy a Spirit FM a médiatörvény alapján ideiglenes, október végéig szóló frekvenciajogosultságot kapott a Klubrádió által február közepéig használt, majd ezt követően üresen maradt Budapest FM 92,9 MHz frekvenciára.

Korvin Tibor, a Spirit FM programigazgatója

Spirit FM programigazgató: Nem mi okoztuk a Klubrádió nehéz helyzetét, most is csak sisteregne a 92,9 MHz, ha nem kérünk ideiglenes frekvenciát

Korvin Tibor egy lapinterjúban mondta el, miért tartja megalapozatlannak azt, hogy a csatornának köze lehet a Klubrádió mostani nehéz helyzetéhez. Elmondta, hogy ha a Klubrádiónak adna igazat a bíróság, akkor visszaadják az ideiglenes frekvenciát, valamint visszautasította, hogy a Spirit FM munkatársai kollaboránsnak lennének. Azt is mondta, ha egy rádió NER-rádiónak számít attól, hogy ideiglenes frekvencián működik, akkor ilyen értelemben a Klubrádió is annak számít, hiszen a Médiatanács az elmúlt tíz évben többször biztosított ilyet a számára.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások