
Jön A Konyhafőnök következő évada
Hosszú évek után először kap csapatot Fördős Zé: jön a sárga csapat.

Hosszú évek után először kap csapatot Fördős Zé: jön a sárga csapat.

A közel 23 éves sorozat ugyan nyár közepéig még látható lesz az RTL Klub képernyőjén, de a stáb végleg befejezte a munkát. Az utolsó forgatási nap pillanatai.

A Showder Klub ismert stand up-osai teljesen új környezetben, eddig még nem látott produkciókkal jelentkeznek. Ezúttal is várják tehetséges, amatőr fellépők jelentkezését.

SzínházOtthon címen váltak elérhetővé a teátrum nagy sikerű előadásai.

Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország Zrt. vezérigazgatóját és Vaszily Miklóst, a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatósági elnökét választotta újra alelnökké tisztújító közgyűlésén a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME).

A Médiatanács e heti ülésén ezenkívül figyelmeztette volt munkatársa, Fiala János egyik műsora miatt a Spirit FM-et és az ATV Spiritet, valamint felfüggesztette a Budapest FM 98,0 MHz rádiós pályázatot a Vibe FM által indított bírósági per miatt. Nyilvántartásba vették a Budapest FM 95,3 MHz-re az egyetlen pályázót, a Karc FM-et, valamint indul néhány rádiós frekvenciapályázat, és elfogadtak néhány, a médiapiacot érintő tanulmányt.

Az RTL Klub falusi társkeresőjének legújabb évada április 10-től lesz látható. Bejelentették a további részleteket, így a műsorvezető személyét is.

A Hégető Honorka Alapítvány 2021-ben is várja azokat az alkotásokat, amelyek mozgókép vagy fotó-sorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat, sikeres történeteket.

A sorozat egyik szereplője osztotta meg az információt.

Sok magyar alkotás is érkezik a kínálatba.