
Csirkelábas cuppogás miatt tervezi perelni A Király című sorozatot Zámbó Jimmy nővére
Zámbó Marietta személyiségi jogi perre készül.

Zámbó Marietta személyiségi jogi perre készül.

Ártatlannak találta ezért felmentette első fokon Kalamár Tamás producert és két társát a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság az Oltári csajok című sorozat kapcsán a plágiumvád alól – közölte a bíróság.

A tavaly májusban elhunyt színész A Nagy Fehér Főnök évadzáró epizódjában tűnik fel.

Az RTL nézőinek szavazata alapján 2022-ben az Egységes Diákfront és az elbocsátott tanárok nyerték az RTL Az Év Embere-díját.

Voltak vidám és komoly, megható pillanatai is az RTL szilveszteri műsorának.

Íme néhány előzetes abból, mi vár azokra, akik az RTL Magyarország csatornáira kapcsolnak az idei év utolsó és a 2023-as esztendő első napján.

A Fókusz nézőinek adományát az RTL további 10 millió forinttal egészítette ki.

Most először Szenteste is lesz Fókusz Plusz, méghozzá rendhagyó tartalommal.

Kik azok, akik 2022-ben tudásukkal, emberségükkel, kitartásukkal, teljesítményükkel példaként szolgáltak másoknak?

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgatója és vezérigazgató-helyettese nyilatkozott az Indexnek arról, szerinte miért nyert ilyen nagyon a TV2 az elmúlt hónapokban, a televíziózás legkiemeltebb szezonjában.