
Elhalasztja az RTL a Hégető Honorka díjak átadását
A cég technikai okokkal magyarázza a fejleményt.

A cég technikai okokkal magyarázza a fejleményt.

Egy, a Media1 birtokában lévő, közel 50 perces hangfelvételen Guillaume de Posch, az RTL Group társ-vezérigazgatója olyan kijelentéseket tett 2015-ben Dirk Gerkensnek, az RTL Magyarország vezérigazgatójának egy másik RTL-es vezető társaságában, hogy Gerkenst a magyar kormány nyomásgyakorlása miatt távolítják el a médiavállalat éléről. A Media1 az ügyről kérdezte az érintetteket, többek között az elbocsátott Dirk Gerkens ügyvédjét, valamint az RTL Csoportot.

Furcsa körülmények között kellett kiderítenie lapunknak, hogy az RTL.hu Szerkesztőségének adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla ma, csütörtökön az Orbán Viktor által indított sajtóper másodfokú ítélethirdetésén.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának adott igazat a Fővárosi Törvényszék abban az ügyben, amelyet az RTL Magyarország indított a grémium ellen a televíziós cégre kirótt közel 1,2 millió forintos bírságok ügyében. A Médiatanács a héten eljárást indított a TV2 és a Rádió 8 Körmend ellen.

Elnököt, elnökséget és felügyelőbizottságot választott a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) tisztújító közgyűlése kedden este.

Győztest hirdettek a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet-pályázat pitch-fórumán. A zsűri döntése alapján a szlovák Anastasia Hoppanova koncepciója, az Earthling (Földlakó) bizonyult a legjobbnak és nyerte el a 10.000 eurós fődíjat, valamint a lehetőséget, hogy a pályaművét továbbfejlessze, ami akár az RTL Magyarország jóvoltából a későbbiekben a nagyközönség elé is kerülhet.

A Media1 megtudta, hogy Bordás Gábor, az RTL.hu nemrég távozó főszerkesztője a HVG.hu főszerkesztő-helyettese lesz. Rajta kívül 5 másik ember is érkezik a HVG.hu-hoz az RTL.hu-tól, ahol szinte a teljes szerkesztőséget elbocsátotta az RTL a nyáron.

Elárulták a sztárpárshow szereplőinek névsorát és az új évad sugárzási időpontját.

A 4iG Nyrt. után egy másik kormányközeli céggel, az Indexet is tulajdonló Indamediával is együttműködésre lépett az RTL Magyarország. A fejlemény azért is érdekes, hiszen az Indamedia társtulajdonosa Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnöke.

Felforgatják az RTL pénteki műsorrendjét.