
Érkezik a Fear the Walking Dead új évada
A sorozatban új karakterek is feltűnnek majd, akiket olyan színészek alakítanak mint Keith Carradine, John Glover és Nick Stahl. Bejelentették a premier időpontját és közzétettek egy előzetest is.
A sorozatban új karakterek is feltűnnek majd, akiket olyan színészek alakítanak mint Keith Carradine, John Glover és Nick Stahl. Bejelentették a premier időpontját és közzétettek egy előzetest is.
Érkezik többek között országos premierrel a Top Gear amerikai változata is.
A Nagy Ervin főszereplésével látható, az RTL internetes platformján tavasszal bemutatott tévészéria január 9-én lesz látható először tévében.
Bemutatták az új napi tévésorozat főcímdalát is, melyben Vastag Csaba hallható.
Az új magyar tévésorozat minden hétköznap este képernyőn lesz már az év elejétől. Most ezzel kapcsolatban közöltek részleteket.
Ez az a széria, ami a Drága örökösök című sorozatot váltja.
Még novemberben, de a várthoz képest némiképp később kerül a TV2 képernyőjére a Nicsak ki vagyok című álarcos műsor 2. évada, mely az Álarcos énekes mellett Friderikusz új maszkos műsorával is megütközhet a nézők figyelméért folytatott küzdelemben. Szintén a TV2-vel összefüggő hír, hogy most hétvégén újra műsorváltozás lesz a csatornán.
Másfél hét múlva érkezik a VIASAT6-ra a csatorna eredetileg tavaszra beharangozott saját gyártású formátuma, a Celebcella, amelyben egy antiszociális kísérlet keretében mindentől és mindenkitől elzárva, egy konténerbe zárnak erre vállalkozó ismert embereket. A Sony Pictures néhány más műsorra, köztük az Észbontókra és néhány új sorozat premierjére vonatkozó bejelentéseket is tett.
Két hét múlva változás lesz az RTL Klub műsorrendjében.
A TV2 új falusi kalandreality-je november 15-én indul.