
„Elfogadhatatlan egy demokráciában a hazugságkampány” – a MÚOSZ elnökének 5 pontos követelése az újraválasztott Orbán-kormánynak
Öt pontban fogalmazta meg követeléseit Kocsi Ilona, a legnagyobb taglétszámú hazai újságírószakmai szervezet elnöke.

Öt pontban fogalmazta meg követeléseit Kocsi Ilona, a legnagyobb taglétszámú hazai újságírószakmai szervezet elnöke.

A hvg.hu szerint rajtuk kívül legalább négy szerkesztőség is hiába próbálta feltenni a kérdéseit. A lap utóbb megírta, miket kérdezett volna.

Az RTL Híradó stábját kizáró Emberi Erőforrások Minisztériuma „korlátozottan sajtónyilvános eseményt” emlegetett a kizárás indokaként.

A Közszolgálati Kuratórium három ellenzéki tagja megpróbál eljárást indítani a most kiszivárgott, az Orbán-kormány beavatkozásait alátámasztó bizonyítékok kapcsán.

A Direkt36 kétrészes cikksorozatban mutatja be, hogyan avatkozik bele az MTI működésébe napi szinten az Orbán-kormány és a hozzá közelálló körök, és ez milyen súlyos torzulást okoz a hírszolgáltatás szempontjából.

Egyebek mellett ő tartja a kapcsolatot a magyar újságírókkal és szerkesztőségekkel. Nemrég az ő férjéről derült ki, hogy gazdagodik a kormányzati tévéreklámokból.

A Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezet szerint ha a választásokig visszatér a tüntetéstilalom, akkor a választások demokratikus jellege is megkérdőjelezhető.

A lap videófelvétellel dokumentálta a történteket.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje a társadalmi célú hirdetésként látható emojis tévéreklámok jogszerűségét vitatja.

A Washington Postnak beszélt erről az NSO Group volt munkatársa. Közben az Amazon lelőtte az izraeli kémszoftver, a Pegasus gyártójának nyújtott felhőszolgáltatást.