fbpx
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő

Újabb két évre kommunikációért felelős kormánybiztos lett Szentkirályi Alexandra

Egyebek mellett ő tartja a kapcsolatot a magyar újságírókkal és szerkesztőségekkel. Nemrég az ő férjéről derült ki, hogy gazdagodik a kormányzati tévéreklámokból.

Meghosszabbították Szentkirályi Alexandra kommunikációért felelős kormánybiztosi kinevezését, így további két évig ő tölti be a pozíciót – írta a Magyar Közlöny nyomán a Telex. Szentkirályi 2020 óta tölti be ezt a posztot.

Mint a kormányhatározat fogalmazott, a kormánybiztos a jövőben is

  • tájékoztatni fogja a hazai tömegkommunikációs szerveket és hírügynökségeket a kormány tevékenységéről;
  • kapcsolatot tart újságírókkal és szerkesztőségekkel;
  • gondoskodik a kormány tagjai és az államtitkárok nyilvános sajtóeseményeinek és sajtótájékoztatóinak előkészítéséről;
  • előkészíti és megszervezi a kormányzati döntésekkel kapcsolatos hazai sajtótájékoztatókat;
  • továbbá ő felel a közösségi médiában való kormányzati kapcsolattartásért is.

Szentkirályi Alexandra munkáját ezúttal is Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője fogja irányítani.

Szentkirályi férje gazdagodik a tévécsatornáknak leadott reklámszpotok után

Mint arról a Media1 is beszámolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra férje a résztulajdonosa a Honeycomb Hungary Kft.-nek a VBPS Kft.-n keresztül. A Honeycomb technikai szolgáltatóként azzal foglalkozik, hogy a tévétársaságok számára eljuttatandó reklámszpotokat ellenőrzi technikai szempontból és továbbítja azokat díjazás ellenében egyfajta fájlküldő szolgáltatásként.

A TV2 kivételével csak a Honeycombon keresztül lehet leadni tévéreklámokat az Atmediához tartozó magyarországi tévécsatornák számára, így például a közmédiának. Mindez azt jelenti, hogy minél több tévészpotot ad le az állam a tévécsatornák számára, a kormányszóvivő férje annál nagyobb profitot tehet zsebre az év végén. Az RTL-nek leadott reklámszpotok után is gazdagodik a kormányszóvivő férje, de az RTL legalább választási lehetőséget kínál a reklámozóknak, hogy ha akarják, ne a Honeycombot vegyék igénybe, hanem egy másik közvetítő cég, az Adstream szolgáltatását.

Frissítés
Hírünket frissítettük, mivel a kormánybiztos megbízását nem egy, hanem két év időtartamra hosszabbították meg.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: Facebook / Szentkirályi Alexandra
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások