
Elhunyt Gesztesi Károly
56 éves korában, váratlanul érte őt a halál.



A sokak által csak Johannesként emlegetett újságírót és igazságügyi szakértőt 65 éves korában érte a halál.

A Star Trek és több más népszerű tévésorozat sztárját 79 éves korában érte a halál vasárnap.

Az ország egyik legaktívabb sajtólevelezője 96 éves volt.

A Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója vasárnap hunyt el. Sára Sándort a közmédia, a Magyar Művészeti Akadémia és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is saját halottjának tekinti.

A műsorában korrupciós ügyekkel is foglalkozó Eduardo Ed Dizon rádiós épp hazafelé tartott a rádióból, amikor több lövéssel meggyilkolták. Dizon megölését megelőzően halálos fenyegetés érkezett sms-ben a hírrádióhoz.

A Film Színház Muzsika egykori főszerkesztője, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa 77 éves volt.

Vadim Komarov ukrán újságírót a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában, Cserkaszi városában bántalmazták.

A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, a népszerű teleregény rendezője hosszan tartó betegség után, 89 évesen hunyt el szerdán.