fbpx

magyar médiahelyzet

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Bizottság elnöke a magyar médiahelyzet kapcsán: „Meg fogjuk hozni a szükséges intézkedéseket”

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról biztosította Ujhelyi Istvánt, az MSZP európai parlamenti képviselőjét egy levélben, hogy a Bizottság komolyan veszi a magyar médiahelyzettel kapcsolatos problémákat és nem csak figyelemmel kíséri a médiaszabadság és -pluralizmus magyarországi helyzetét, de meg is fogja hozni a megfelelő intézkedéseket.

Robert Biedroń EU parlament

Az Európai Parlament a Klubrádióról és a magyar média helyzetéről is vitázott szerdán

Az EP szerdai plenáris vitáján a magyar mellett a lengyel és a szlovén sajtószabadság helyzetéről is szó esett. A Fidesz részéről ismét „mondvacsinált hisztériakeltésnek” nevezték a Klubrádió elnémításának kérdését, míg Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke jelezte, hogy nem engedhető meg, hogy a médiára nyomást fejtsenek ki.

Európai Parlament

Plenáris vitát tart a Klubrádióról az Európai Parlament

Az Európai Parlament márciusban, vagyis már csak a Klubrádió most vasárnap éjszaka bekövetkező lekapcsolását követően megtartandó ülésén a képviselők a magyar médiaszabadság mellett a lengyel sajtószabadság helyzetét is megvitatják majd a Népszava szerint.

Orbán Viktor a Stern című lapnak adott interjút 2021.02.04-én

Orbán Viktor önmagának is ellentmondott a magyar médiahelyzet kapcsán a Sternben

A miniszterelnök egy német lapnak beszélt a magyar médiahelyzetről és arról, beleszól-e a magyar média ügyeibe, illetve van-e baloldali médiatúlsúly, vagy sem. Orbán állításai a kormányfő korábbi szavainak és még a kormányközeli kutatási adatoknak, illetve néhány konkrét példának is ellentmondanak.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások