kormánypárti sajtó

Juhász Péter a TV2 Média Csoport székházánál 2023. április 19-én.

A TV2 előtt akciózott Juhász Péter

Megélhetési bevándorlónak nevezte a TV2 vezérigazgatóját Juhász Péter a televízió székháza előtti performansz során. A volt ellenzéki politikus azt kifogásolja, hogy a TV2 nem nem tartja be a magyar jogszabályokat, illetve a bíróság jogerős ítéletét, tehát nem közli, hogy 16 alkalommal hazudtak Juhászról.

Juhász Péter.

Juhász Péter a börtönben próbált lobbizni Schadl Györgynél a TV2 ellenében

Mint arról korábban a Media1 már beszámolt, Juhász Péter, az Együtt korábbi társelnöke pert nyert a TV2 ellen, ám az jogerős ítéletek ellenére nem hajlandó beolvasni, hogy összesen 16 alkalommal hazugságot közölt, ezért inkább néhány hetente kifizeti a kiszabható maximális, 500 ezer forint összegű végrehajtási bírságokat. A volt politikus most elment az üggyel összefüggésben Schadl Györgyhöz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar épp letartóztatásban lévő elnökéhez egy budapesti börtönbe.

Orbán Viktor a Magyar Nemzetet olvassa.

2022-ben is sokkal több sajtópert bukott a kormánypárti média, mint a kormánytól függetlenek

A Fővárosi Törvényszéken elvesztett helyreigazítási perek számából képzett szégyenlista első három helyezettje sorrendben az Origo, a PestiSrácok és a Magyar Nemzet lett. Lapunk, a Media1.hu ellen több mint 4 éves működése során a több mint 9 ezer írással kapcsolatban még egyetlen sajtóper sem indult, míg az ellenünk indítani próbált egyetlen személyiségi jogi pert már azelőtt törölte a bíróság, hogy elindult volna a per.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások