
Az Alkotmánybírósághoz fordultak a kata törvény miatt az ellenzéki pártok
Szerintük már a törvény elfogadásának körülményei is alaptörvényt sértettek.
Szerintük már a törvény elfogadásának körülményei is alaptörvényt sértettek.
Nagyon betette a kaput a Zánka TV-nek a kata eltörlésével felérő törvényi változás.
A Media1 információi szerint a Kifli.hu online élelmiszeráruház kénytelen csökkenteni az elérhető kiszállítási időpontok számát, mivel a KATA eltörlésével felérő törvényi változások miatt egyszerre több mint 150 futár alválallkozója úgy döntött, nem folytatja tovább a munkát még úgy sem, hogy bejelentett állást kínált fel számára a webshop.
A 21 éves múltú környezetvédelmi témájú oldal, a Greenfo olvasói támogatási programot indít amiatt, hogy a Fidesz-kormány szeptember 1-jétől gyakorlatilag megszüntette a KATA adózást, ami jelentős pénzügyi problémát okoz a portál számára.
Sok szó esett már arról az elmúlt hetekben, hogy augusztus végével megszűnik az eddig ismert kata (kisvállalkozók tételes adója), és az új típusú katát (új kata) a korábbinál csak egy jóval szűkebb kör választhatja. Az augusztus végéig hátralévő hetekben közel 400 ezer vállalkozónak kell eligazodnia a mostani helyzetben és megtalálnia a számára leginkább megfelelő új adózási formát. Mik most a legfőbb teendők és milyen határidőkre kell odafigyelnie mindenkinek?
Csökken az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, azaz az ekho mértéke, valamint átmenetileg eltörlik a kötelező könyvvizsgálatot azon betéti társaságok számára, akik a kettős könyvvitelbe, például kivába lépnek át a kata adózás szabályainak változása miatt. Ruszin Zsolt adótanácsadó, szakíró, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke szerint további korrekciók lennének szükségesek a kata kapcsán.
Skrabski Fruzsina, az ismert jobboldali filmrendező-forgatókönyvíró-újságíró nyilvános Facebook-bejegyzésben, kérdésbe csomagolva bírálta a Fideszt a kisadózó vállalkozók tételes adójával, ismertebb nevén a katával kapcsolatos drasztikus változtatások ügyében.
Szerintük a módosítás veszélybe sodorja a mozgóképszakma egy részének megélhetését.
A Jobbik szerint bár Novák Katalin aláírta a katásokat nehéz helyzetbe hozó törvényt, az nem léphet életbe.
Az MRSZ és társszövetségei nem értenek egyet az új kata-törvénnyel és annak év közbeni bevezetésével. Kérik a kormányt, hogy a kommunikációs iparágban is várható negatív hatások miatt gondolja át annak tartalmát.