
Nem ad pénzt a közmédiának az új lengyel kormány, amíg nem működik kiegyensúlyozottan
Nem örökre maradna így, de az új lengyel kormány szerint a médiaszolgáltató ebben a formájában nem érdemli meg, hogy közpénzből finanszírozzák.
Nem örökre maradna így, de az új lengyel kormány szerint a médiaszolgáltató ebben a formájában nem érdemli meg, hogy közpénzből finanszírozzák.
Érdekes választ adott az állami médiaszolgáltató Hadházy Ákos országgyűlési képviselő beadványára, amikor a Duna Médiaszolgáltató által működtetett M1 tévécsatorna kiegyensúlyozatlanságát tette szóvá egy konkrét esetben. Az állami médiavállalat vezetése szerint, aki más véleményeket is meg akar ismerni, mint ami a műsorban elhangzik, annak rendelkezésére áll az internet. A Médiatanács sem tett semmit.
Az MTI beszámolója szerint a közszolgálati tartalomgyártás területén „kimagasló szakmai tevékenységet végzők” elismerésére tavaly alapított díjak átadásán jelentette ezt ki Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.
Kiegyensúlyozottan, a szakmai előírásoknak és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelve működik a magyar közmédia – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Európai Bizottság (EB) delegáltjait a 2023. évi jogállamisági jelentés elkészítése céljából folytatott konzultáción.
A Media1 egyik közelmúltbeli cikke nyomán közölte álláspontját egy Facebook-bejegyzés formájában Hadházy Ákos országgyűlési képviselő arról, hogy el kell-e fogadni az állami médiaszolgáltató felkéréseit vagy sem. A politikus egyúttal arra emlékeztetett, hogy az állami televízió korábban ezt nem biztosította az ellenzék számára.
Álláspontjuk szerint nem stimmelnek a közmédia által a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) kapcsán közzétett számok.
Az állami televízió adatai szerint több ezer meghívást küldtek ki 2022-ben az ellenzéki pártoknak, de többségében elutasítás volt a válasz. Az LMP fogadja el a legtöbb meghívást. A Media1.hu körképéből, melyben pártokat kérdeztünk erről, több érdekesség is kiderül azzal kapcsolatban, mit gondolnak a pártok a jelenlegi helyzetről. Megmutatjuk azt is, milyenek a meghívások.
Altorjai Anita, az Áder János volt köztársasági elnök egykori sajtósából lett újdonsült közmédiás vezérigazgató szerint úgymond a szerkesztői szabadság része, hogy Császár Attila, az M1 televízió tudósítója azt állította a Híradóban, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldal vitte utcára az idén október 23-i tanártüntetés résztvevőit. A Duna Médiaszolgáltató vezetője Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek azért írt erről, mert a politikus egy hivatalos levélben szóvá tette a tudósítás elfogult mivoltát, ami szerinte a médiatörvényt is megsértette.
Ez némi csökkenést jelent az előirányzott összegben. A parlamentben néhány politikus megkérdezte a Médiatanács elnökét a közmédia kiegyensúlyozatlanságáról.
Cenzúrával reagált az állami hírügynökség a közmédiát ért bírálatra, amit a MÚOSZ azután fogalmazott meg, hogy a Szabad Európa tényfeltáró cikksorozatban mutatta be, hogy a magyar állami médiaszolgáltatónál senki nem vállalja a felelősséget azért a tartalomért, ami a közmédia hírműsoraiban elhangzik.