
Az igazságügyi miniszter szerint „virágzik” az ellenzéki média Magyarországon
Magyarországon a balliberális média virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben – közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Judit.
Magyarországon a balliberális média virágzik és meghatározó szerepe van a közéletben – közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Judit.
A Varga Judit igazságügyi miniszter által tavaszra ígért törvényjavaslattal szabályozni fogják a technológiai cégek működését.
Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon arról írt, hogy állítása szerint kevesekhez jutnak el egyes jobboldali személyek közösségi médiás bejegyzései, ezért összehívja a a Digitális Szabadság Bizottságot, valamint egyeztetéseket kezdeményez a szankcionálás lehetőségéről.
Azt állította Varga Judit, hogy az Euronews nem biztosított számára, illetve a magyar kormány számára megszólalási lehetőséget a koronavírus-törvény kapcsán, illetve nem adták le a vele felvett beszélgetést. Utánanéztünk az igazságügyi miniszter szavainak igazságtartalmának. Pillanatokon belül kiderült: a korábban már a Facebookot is cenzúrával vádoló igazságügyi miniszter nem mondott igazat.
Varga Judit igazságügyi miniszter tavaly nyáron már éles kritikával illette a Facebookot. A most felállított munkacsoport például olyan konkrét témákkal is foglalkozik, hogy milyen jogorvoslati lehetősége van annak, akinek törlik a YouTube-csatornáját.
Varga Judit a Sziget-fesztivál európai uniós pontján azt mondta, az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul például annak áttekintésére, hogy hol a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága. A munkacsoport más kérdéseket is vizsgálni fog.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.