fbpx
Varga Judit igazságügyi miniszter

Egyelőre mégsem nyújtja be a kormány a beígért Facebook-törvényt

A törvény benyújtását korábban még tavaszra ígérő Varga Judit igazságügyi miniszter most már azt mondja, először döntsön Brüsszel a szabályokról, és csak azután Magyarország.

Varga Judit a közelmúltban még örült a Facebook által befizetett reklámadónak és bejelentette, hogy az Igazságügyi Minisztérium tavasszal benyújtja a parlamentnek a közösségi média szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. A Telex most több szakmabeli forrásból is úgy értesült, hogy ez nem fog megtörténni most, sőt, a kormány akár a 2022-es választásokig egyáltalán nem is nyúl már hozzá a közösségi média hazai szabályozásához.

Ezt támasztja alá, hogy az igazságügyi miniszter egy élő Facebook-beszélgetésben kedd délután arról beszélt, hogy amikor Magyarországon járt Thierry Breton uniós biztos, azt mondta,

„várjuk meg a brüsszeli szabályt, és utána alkossuk meg az annak megfelelő nemzetit.”

Varga hozzátette: a szabályozás az elkövetkezendő két évben valóság kell, hogy legyen.

Facebook
Facebook értesítési felület. Fotó: Stock / Depositphotos

Bár a kormány szemszögéből nem hangzik jól az uniós jogalkotásra hivatkozva elnapolni a törvényjavaslatot, a Telex forrásai szerint észszerű döntés, hogy a magyar szabályozás nem előzi meg az uniósat. Ez azért is valószínű, mert a 2020 végén benyújtott EU-s javaslatcsomaghoz képest a magyar szakbizottságban nem látott napvilágot olyan elképzelés, ami ne lenne benne az Európai Bizottság előzetes javaslatában.

Ennek lényege röviden a minél nagyobb transzparencia, moderálási elvekkel, newsfeeddel (hírfolyam) és a hirdetésekkel kapcsolatban. Ráadásul a jelenlegi uniós elképzelés kifejezetten tetszett a kormánynak is, mert a tagállam hatáskörbe helyezné a letiltásokkal kapcsolatos fellebbezések kezelését, Magyarországon pedig a kizárólag a Fidesz által delegált tagokból álló Médiatanács lenne illetékes ebben az ügyben.

Korábban egyébként több ellenzéki párt aggodalmát fejezte ki a kormány által tervezett Facebook-szabályozással kapcsolatban, a Momentum például az Európai Bizottságnak levelet is írt miatta. Többen attól tartanak, hogy a kormány visszaélhet helyzetével és végül a felhasználók nem előnyét, hanem inkább kárát látnák az új social media szabályoknak.

Nemrég a Media1 műsorában is téma volt a tervezett Facebook-törvény. Pásztor András, az Mfor ügyvezetője és Baka F. Zoltán, a Privátbankár lapcsalád főszerkesztője újságírói szemszögből beszélt a Facebookkal kapcsolatos problémákról, és arról, hogyan látják ők a helyzetet. A beszélgetés itt hallgatható vissza.

További hírek és cikkek találhatók a Media1.hu-n! Iratkozzon fel hírlevelünkre és kövessen bennünket a Facebookon!

Borító: Varga Judit igazságügyi miniszter az Echo TV vendégeként korábban. Fotó: adáskép
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások