gyűlöletbeszéd

Meta, a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalata.

150 milliárd dollárra perlik menekültek a Facebook anyavállalatát

Az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba menekült rohingyák egy csoportja keresetet nyújtott be a Facebook anyavállalata, a Meta ellen, ugyanis állításuk szerint a közösségi oldal nem tett semmit azért, hogy az ellenük zajló gyűlöletbeszédet korlátozzák.

Az RTL Klub Házasodna a gazda című műsorának gazdasszonya, Vincze Betti

Reagált az RTL Klub arra, hogy a Házasodna a gazda egyik szereplőjének előélete kapcsán rasszizmussal vádolja a csatornát a kormánysajtó

Az épp most véget érő Házasodna a gazda című falusi társkereső reality egyik szereplőjének 8 évvel ezelőtti indulatos, a cigányok megölését kívánatosnak emlegető Facebook-bejegyzése alapján lényegében rasszizmus támogatásával vádolják kormányközeli médiumok az RTL Klubot. A Media1 állásfoglalást kért és kapott a csatornától az ügy kapcsán, amely miatt Habony Árpád kormányközeli üzletember hírügynöksége már az Európai Parlament elnökét is kereste.

facebook

Bírságot kapott a Facebook

Kétmillió eurós bírságot szabott ki Németország a Facebookra. A bírság oka, hogy az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások