
Díjat kapott az Európa Tanácstól az orosz tévé élő adásába háborúellenes felirattal berohanó újságíró
Marina Ovszjannyikova kapta az Európa Tanács Vaclav Havel-díját.

Marina Ovszjannyikova kapta az Európa Tanács Vaclav Havel-díját.

Osváth Zsolt úgy érzi „megsemmisült”. Párjával már a külföldi létet tervezi, igaz, egyelőre csak „B”-tervként.

Az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba menekült rohingyák egy csoportja keresetet nyújtott be a Facebook anyavállalata, a Meta ellen, ugyanis állításuk szerint a közösségi oldal nem tett semmit azért, hogy az ellenük zajló gyűlöletbeszédet korlátozzák.

Irene Khan az Emberi Jogi Tanácsnak készít a Magyarországon tapasztaltakról jelentést. Bár a jelentést csak később nyújtja be, már most felszólítással élt az ügyben.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szakértőit aggasztja, hogy kémszoftverekkel figyelhetik és félemlíthetik meg az emberi jogok védelmezőit, az újságírókat és a politikai ellenzéket.

A műsoraikból az is kiderül majd egy friss kutatás alapján, hogy mennyire lenne elfogadott, ha Magyarországnak homoszexuális miniszterelnöke lenne.

Egy cikkben a meleg érdekvédelmi szervezeteket „homoszexualitást propagáló szervezeteknek” nevezték, majd a kapcsolódó publicisztikában Fülöp Zoltán főszerkesztő a legszélsőségesebb homofóbokra jellemző tézist fejtegetett. A Szabad Pécs „Fasiszta uszítók, ne aggódjatok! Bizonyos emberekre mindig van piaci igény” címmel reagált a történtekre.

A Pest megyei kormánymegbízott szerint a forgalmazó nem jelölte meg, hogy a mesekönyv a „normálistól” eltérő családokat jelenít meg.

A különböző ismert civil szervezetek és a Magyar Reklámszövetség után a legnagyobb hazai újságíró-szervezet is tiltakozását fejezi ki az ellen a törvényjavaslat ellen, mely korlátozná a melegek jelenlétét a magyar médiában. A MÚOSZ szerint alapvető emberi jogok korlátozásáról van szó.

Semmit nem kommunikált honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azzal kapcsolatban, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogalap nélkül marasztalta el egy ügyben a Médiatanács az ATV-t még 2012-ben. Furcsa választ adott a hatóság, hogyan lehetséges, hogy amikor valakit elmarasztal, azt bejelenti a publikumnak, amikor azonban kiderül, hogy a hatóság jogsértő határozatot hozott, azzal kapcsolatban már nem ad tájékoztatást.