fbpx
ENSZ / Pixabay

Az ENSZ a Pegasus és a hasonló kémszoftverek kereskedelmének felfüggesztését követeli

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szakértőit aggasztja, hogy kémszoftverekkel figyelhetik és félemlíthetik meg az emberi jogok védelmezőit, az újságírókat és a politikai ellenzéket.

Az ENSZ szakértői csütörtökön azt követelték, hogy függesszék fel a kémszoftverek nemzetközi kereskedelmét, amíg nem biztosított az emberi jogok védelmét szem előtt tartó jogszabályi környezet – írja az MTI.

Az ENSZ szakértőit mélységesen aggasztja, hogy a Pegasushoz hasonló kémszoftverekkel figyelik és félemlítik meg, és akár hallgatásra kényszerítik az emberi jogok védelmezőit, az újságírókat és a politikai ellenzéket.

Véleményük szerint ez nem összeegyeztethető a szólás- és sajtószabadsággal, a magánélethez való joggal, emellett pedig emberek sokaságának életét sodorhatja veszélybe, és ez gyakorlat aláássa a demokráciát, a békét és a biztonságot, valamint a nemzetközi együttműködést.

A szakértők ismét felszólították a nemzetközi közösséget, hogy mielőbb dolgozzanak ki egy olyan szabályrendszert, amelynek segítségével megelőzhetők a technológiáknak az emberi jogokra gyakorolt ártalmas hatásai. Amíg ez nem történik meg, moratóriumot kell hirdetni a kémszoftverek kereskedelmére.

Emellett egyúttal kérték Izraelt, hogy számoljon be arról, mit tesz az NSO Group külföldre történő eladásainak felülvizsgálatáért, mivel szerintük az állam feladata biztosítani, hogy az NSO Grouphoz hasonló vállalatok ne adják át technológiájukat olyan államoknak, amelyek az emberi jogok megsértéséhez használhatják fel azt.

A közleményt az ENSZ három különleges jelentéstevője, valamint a világszervezet emberi jogi munkacsoportja is aláírta.

Mint arról többször is beszámoltunk, évekkel ezelőtt kezdték el használni magyar célszemélyek ellen is az NSO Group nevű izraeli cég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust.

A nemzetközi botrány akkor robbant ki, amikor a Forbidden Stories nevű tényfeltáró szervezet és az Amnesty International megszerzett egy listát, rajta ötvenezer olyan telefonszámmal, amelyek a kémszoftver célpontjai lehettek. Ennek segítségével legalább180 újságírót, 600 politikust, 85 aktivistát és 65 vállalatvezetőt figyeltek meg világszerte, köztük kormánykritikus magyar újságírókat, vállalkozókat és politikusokat is – erről idehaza elsőként a Direkt36 írt.

A Media1 legutóbbi podcast- és rádióműsorának vendége volt Nemes Dániel internetbiztonsági szakértő, akivel tüzetesen átbeszéltük a kirobbant Pegasus-botrány részleteit. A beszélgetés itt érhető el. A Pegasus-botrányról szóló cikkeinket itt találja.

Még több hír érhető el a Media1-en

Borítókép: Pixabay
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások