
A hvg.hu-n is lesz ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita
Egy nappal az RTL Klub vitáját követően az interneten is ütköztethetik álláspontjukat a jelöltek, ezúttal „zöld” témában.

Egy nappal az RTL Klub vitáját követően az interneten is ütköztethetik álláspontjukat a jelöltek, ezúttal „zöld” témában.

Bejelentette az RTL Klub a szerdai élő tévévitával kapcsolatos részleteket. A résztvevők az előválasztás második fordulójában összecsapó Dobrev Klára és Márki-Zay Péter előválasztási miniszterelnök-jelöltek lesznek.

Az M1 36 perces déli Híradójának 26. percében azonban, mintegy egy percet a témára szentelve a témának, említést tettek arról, hogy előválasztásra került sor Magyarországon.

Nem először nyúl a cenzúra eszközéhez az állami hírügynökség.

Az érintett intenzív osztályra került; a kormánypárti portált azonban ez sem zavarja.

A Nielsen Közönségmérés nézettségi adatai szerint a teljes lakosságban 653 ezren nézték az élő vitaműsort pénteken.

Nem igazán érvényesül a kiegyensúlyozott tájékoztatás elve a város televíziójában.

Kiderült, mennyi ideje lesz az egyes résztvevőknek, továbbá a tervezett témákat is elárulták.

Annak ellenére volt nagy érdeklődés vasárnap este az ATV által szervezett és élőben sugárzott politikai vita iránt, hogy a műsorral szemben az RTL Klubon és a TV2-n is nagyszabású tévéshow futott.

A képviselőnél „betelt a pohár” a Karácsony Gergellyel készült interjúban elhangzottak kapcsán. A Partizán is reagált a fejleményekre.