
Az ATV bejelentette az eltávolított Egri Viktor utódjait és a Csatt visszatérését
Kiderült, kik vezetik majd a visszatérő Csatt és a Csatt.2 című ATV-s műsorokat a furcsa körülmények között elbocsátott Egri Viktor helyett.

Kiderült, kik vezetik majd a visszatérő Csatt és a Csatt.2 című ATV-s műsorokat a furcsa körülmények között elbocsátott Egri Viktor helyett.

Az Index videó rovatának előző vezetőjével történt gyors szerződésbontás után ma, hétfőn kiderült, ki veszi át a rovat irányítását. Az új rovatvezető korábban 12 milliós szerződést kapott a KDNP-től a politikusait népszerűsítő propagandavideók készítésére, miközben a HírTV az ellenzék lejáratásával foglalkozó Informátor című műsorának volt az egyik fontos arca.

„Kiemelkedő munkájáért” a Bicskéért Elismerő Oklevél elnevezésű kitüntetést adományozta október 23. alkalmából Zsohár Melinda számára a bicskei fideszes vezetésű önkormányzat. A kitüntetés átadásról, illetve átvételéről maga a kitüntetett, azaz Zsohár Melinda tudósította a Fejér Megyei Hírlap olvasóit.

A volt tévés, aki jelenleg Mészáros Lőrinc kommunikációs vezetőjeként dolgozik, egy 100 százalékos tulajdonát képező kft.-n keresztül jut hozzá a közpénzhez.

Az elsőfok után másodfokon is azt mondta ki a bíróság, hogy nem követett el becsületsértést a publicista, amikor „kretén barom állatnak” és „szerencsétlen nyomorult rohadt prolinak” nevezte Nagy Blankát az Echo TV-n sugárzott műsorában.

A közmédiában gyakran idézett szakértő – aki tavaly azzal okozott botrányt, hogy azt hangoztatta, normális lett volna lelőni az Átlátszó oknyomozó portál csónakját, amiről a külügyminisztert fotózták a tengeren – ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a közmédiában arról beszélt, logikus lenne az internet lekapcsolása.

Az Echo TV Keménymag című műsorából kitiltott és a botrány miatt a közszereplései befejezését ígérő Megadja Gábor, a 888 és az Origo volt szerzője főszerkesztette új internetes lap bemutatkozó írásában azt írta, legyezné a szerkesztőség hiúságát, ha propagandistának neveznék őket.

Az Alkotmánybíróság szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy Orbán Viktor nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíttette a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttét és ezáltal megakadályozta, hogy a Médiatanács és a Gazdasági Versenyhivatal megvizsgálhassa a megafúziót.

A bíróság szerint nem követett el becsületsértést a Fidesz-közeli újságíró az Echo Tv-ben sugárzott műsorában, amikor ezekkel a nem épp hízelgő kifejezésekkel illetett egy fiatal középiskolás kormányellenes tüntetőt a showműsorában. A felperes Nagy Blanka fellebbezni fog.

Tóth Olivér Márk új dokumentumfilmjében nyomon követhetjük, hogyan vált Istenes Zsoltból, a HírTV-nél még a nem kormánypárti időszakban munkába álló egykori riporterből és hírszerkesztőből programozó, miként próbál pályaelhagyóként új szakmát tanulni, miközben betekintést enged a magyar média világába is.