
Az MTI az információszabadság napján is cenzúrázott
Megtagadta az állami hírügynökség az LMP a közmédiát kritizáló közleményének közzétételét.

Megtagadta az állami hírügynökség az LMP a közmédiát kritizáló közleményének közzétételét.

A humorista a részére megítélt, majd végül át nem adott díja mellett azt is kéri, hogy visszatérhessen a Rádiókabaréba, és a Petőfi Rádió tűzze műsorára „világszínvonalú dalait”.

Humorban nem ismer tréfát a magyar miniszterelnök.

A humorista szerint az ellene felhozott vádaknak semmilyen valóságalapjuk sincs.


A Magyar Távirati Iroda ellen ezúttal azért nyert pert a Demokratikus Koalíció, mert az állami hírügynökség nem volt hajlandó közölni, hogy a DK előzőleg pert nyert az MTI ellen hírcenzúra miatt.

Miután februárban már odaítélték Galla Miklósnak a Karinthy-gyűrűt, nemrég közölték vele, mégsem veheti azt át, mert méltatlan a díjra. Kőhalmi Zoltán Karinthy-díjas humorista ennek kapcsán levélben fordult Dobos Menyhérthez, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójához, arról érdeklődve, mit kell tennie, hogy tőle ne vonják meg a díjat.

Az állami tévétársaság összes csatornáján magyar filmeket vetítenek majd, beleértve a gyerekcsatornát is, ahol hazai mesék lesznek műsoron.

Az M1 műsorában és a köztévé weboldalán a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a 2019-es európai parlamenti választási kampány során valótlanságok és ezáltal személyiségi jogba ütöző kijelentések hangzottak el a politikusról.

Keller-Alánt Ákos, a Szabad Európa Magyarország újságírója, Baka F. Zoltán, a Privátbankár lapcsalád főszerkesztője és Pásztor András, az Mfor.hu ügyvezetője volt a Media1 legutóbbi műsorának vendége. A műsor már visszahallgatható.