covid-19

kórház, média, sajtó, orvosok

Média járvány idején – Vendégünk volt az Orbán Viktornak és az Operatív Törzsnek szóló, 28 szerkesztőség által aláírt nyílt levél elindítója

Pintér Bencével, az Ugytudjuk szerkesztőjével a Media1 műsorában részletesen is átbeszéltük annak a 28 szerkesztőség által aláírt nyílt levél elindításának körülményeit, amellyel az érintett médiumok a világjárvánnyal összefüggő tájékoztatás helyzetén akartak javítani, és amelyet a kormány pillanatokon belül elutasított. Az ügy tanulságai és ami mögötte van.

tévé, tv

Magához tért a hazai tévés reklámpiac?

Egy év után már a koronavírus harmadik hullámát éljük meg. Ezen idő alatt a televíziós reklámpiac először csökkent, majd látványosan nőtt, hogy 2021 elején visszatérjen egy olyan szintre, amit korábban úgy hívtunk: „normális”. A Nielsen Közönségmérés elemzése.

lélegeztetés, covid, kórház

Megkérdezte a kormánypárti Magyar Nemzet a lap főszerkesztője által elnökölt Magyar Nemzeti Médiaszövetséget, tudósítson-e a média a járványról a kórházakból

A NER-közeli – a kormánypárti kötődésű Mediaworks és az állami MTVA összefogásával működő – Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint most „nem időszerű” a 28 szerkesztőség három kérése, amelyet nyílt levélben kértek a miniszterelnöktől a nyilvánosság helyreállítása érdekében. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség állásfoglalását a Magyar Nemzet tette közzé, melynek főszerkesztője a kormányközeli médiaszövetség elnöke.

A JóKor című újság borítója, 2021. április

Orbán Viktor köszönti az olvasókat – az adatvédelmi botrány után a nyugdíjasoknál a JóKor című lap

Körülbelül 1,8 millió példányban újra jelentkezett a kormány és a Magyar Államkincstár közös lapja, a JóKor, melyet korábban elmarasztalt az adatvédelmi hatóság, amiért olyanoknak is kézbesítették, akik kifejezetten megpróbálták lemondani és letiltották az adataik kezelését. A legújabb szám tartalmazza Orbán Viktor írását is, mely arról számolt be a nyugdíjasoknak, megbecsüli őket a kormány, valamint hangsúlyozza az oltási program sikeres előrehaladását.

Kovács Zoltán államtitkár, kormánybiztos megnyitóbeszédet tart az 1971-es Vadászati Világkiállítás emléktárlatán

Elutasítóan reagált a kormány a 28 szerkesztőség nyílt levelére

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár Facebook-oldalán reagált arra, hogy 28 szerkesztőség nyílt levélben fogalmazott meg kérést Orbán Viktornak és az Operatív Törzsnek a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatással kapcsolatban.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások