
Modern alkalmazással a kényelmes közlekedésért (x)
Az elmúlt években az átlagemberek számára már szinte követhetetlen lett az a fejlődés, amit az egyes technikai eszközök felmutatnak. Ha megnézzük például egy olyan hétköznapi
Az elmúlt években az átlagemberek számára már szinte követhetetlen lett az a fejlődés, amit az egyes technikai eszközök felmutatnak. Ha megnézzük például egy olyan hétköznapi
Folytatódik a harc Mark Zuckerberg és Elon Musk között.
A természeti katasztrófák gyakorisága és intenzitása az éghajlatváltozás miatt folyamatosan növekszik. Az árvizek az emberek biztonságát és megélhetését fenyegető legfőbb éghajlati veszélyek közé tartoznak, és becslések szerint évente több mint 250 millió embert érintenek világszerte, mintegy 10 milliárd dollárnyi gazdasági kárt okozva – írja a Media1-hez eljuttatott közleményében a Google.
Montana állam az első az Egyesült Államokan, ahol ezt meglépik.
A magyar fejlesztésű Lazy Felix azoknak segítene, akiknek a folyamatok gyorsítása és a fenntarthatóság fontos szempont az online térben is.
25 éves történetének első televíziós applikációját indította el a TV2 Média Csoport.
Így reagál arra a kínai cég, hogy egyre többször merül fel akár a teljes betiltása is Nyugaton.
Az Egyesült Államok képviselőházának hivatala kedden utasítást adott, hogy távolítsák el a hozzá tartozó eszközökről a TikTok közösségi videóalkalmazást; az intézkedést a múlt héten elfogadott költségvetési törvény tartalmazza – írja az MTI.
Az RTL+ előfizetéssel rendelkező felhasználói ezentúl már nemcsak számítógépen, iOS vagy Android mobiltelefonos applikációban, hanem okostévén keresztül nagyképernyőn, FullHD felbontásban is elérhetik a nemrég indult streamingszolgáltatás exkluzív tartalmait.
A takarékoskodásban, költségmenedzsmentben segítő Koin több nem várt nehézséggel is küzdött, ezért lehetetlenné vált a további ingyenes fenntartása.