
A Sláger FM tulajdonosához került az állami pénzekkel kitömött fideszes erdélyi médiabirodalom rádióhálózata
A Rádió Gaga tulajdonosi szerkezetében történt változást már a román médiahatóság is tudomásul vette.

A Rádió Gaga tulajdonosi szerkezetében történt változást már a román médiahatóság is tudomásul vette.

Közérdekű adatigénylési pert nyert a magyar állam ellen Tóth Bertalan MSZP-s politikus. A bíróság szerint jogtalanul tagadták meg, hogy a honatya megnézhesse a Vodafone felvásárlásával kapcsolatos szerződést és ezzel megsértették az információszabadsághoz fűződő jogait. Ki kell adni a dokumentumot, igaz, bizonyos részei kitakarhatók.

Eladja a kormányközeli 4iG csoport az állami Pro-M Zrt. számára a DIGI mobiltelefonos hálózatát, illetve az azt működtető kft.-t. A vételár 68 milliárd forint.

Egy internetes oldal felvásárlásával belépett a digitális szórólapok piacára a Central Médiacsoport.

Szerződést kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány leányvállalata az SQ Invest Kft.-vel a Libri Csoport 67,48 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről.

Június elsejével új tulajdonosa van a harmincéves Kodolányi János Egyetemnek, a magyar újságíróképzés egyik fontos helyszínének.

Föőr Gábor azt mondta a Media1.hu-nak, idén januárban több megkeresést is kapott a tavaly indult portálja, a Frisshirek.hu megvásárlására, ezután döntött úgy, hogy eladja azt Gattyán Györgynek, az ismert milliárdosnak. Föőr a lapnál tegnap történteket (azaz hogy mindenkit elbocsátott a stábból) átszervezésnek nevezte.

Gattyán Györgyék szerint a domén nagyon értékes, ezért most azt vizsgálják, mi legyen majd rajta. Az eddigi szerkesztőséggel tegnap közölte Föőr Gábor, az eddigi tulajdonos, hogy elbocsátják őket.

A Media1.hu információi szerint rendkívüli értekezleten közölte kedden este Föőr Gábor, a Genes Médiacsoport tulajdonosa a Frisshirek.hu hírportál munkatársaival, hogy megválnak tőlük. A stábtagok jobb híján csak reménykedni tudnak, hogy végül megkapják a fizetésüket és találnak maguknak valahol máshol egy állást. Mindez épp pár órával azután történt, hogy a Media1 megírta, Gattyán György nevére került februárban a portál internetes címe.

A milliárdos üzletember és a Megoldás Mozgalom volt pártelnökének sajtósa pár napja még tagadta a Media1 érdeklődésére, hogy Gattyán beszállna az online híriparba, portálunk azonban megtudta, hogy három hónappal ezelőtt Gattyán Györgyhöz került a Frisshirek.hu internetes végződés. Ugyanakkor a portál kiadójaként egyelőre nem ő, hanem a híroldalt alapító, az előválasztáson Márki-Zay Péter támogatottjaként induló Föőr Gábor és cége van feltüntetve.