
Bejelentette az RTL Klub A mi kis falunk 5. évadának premieridőpontját és elérhető az első előzetes
A népszerű sorozat legújabb, ötödik évada március 20-án kerül képernyőre először. Megmutatjuk az előzetesét.

A népszerű sorozat legújabb, ötödik évada március 20-án kerül képernyőre először. Megmutatjuk az előzetesét.

Változik a Cápák között időpontja, ráadásul a jövő héten kétszer is képernyőn lesz.

A sorozat producere szerint vélhetően így akar a stáb valamelyik tagja bosszút állni.

Óriásplakáton mondtak köszönetet a stábtagoknak.

Az RTL Magyarország közleménye szerint Kamarás Iván „más jellegű elfoglaltsága miatt” nem lesz látható az Apatigris folytatásában.

Az új műsor Nagy szám címmel indul.

Az Életünk története – sztárpárok utazása új évada az eddigitől eltérő napon és sávban kerül adásba.

Az RTL-t azért bírságolják, mert a Reggeli című műsorában egy magánklinikát úgy mutatott be, hogy az az egészségügyi intézmény szolgáltatásainak igénybevételére ösztönözhette a tévénézőket. A Médiatanács a Csaba TV-t csak figyelmeztette, amiért öt alkalommal nem választották szét a reklámokat a tartalomtól. A testület e heti ülésén elindították egy budapesti belvárosi frekvencia pályáztatását.

Az RTL Magyarország tájékoztatása szerint az Apatigris 2. évada a tévés premier előtt egy héttel, így az első rész már február 21-től látható lesz az RTL Most+ internetes szolgáltatásban. A színészek köre Ónodi Eszterrel bővül. Itt az első előzetes is.

Az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese több más bejelentést is tett a csatorna műsorkínálatával kapcsolatban, így például az is kiderült, hogy Friderikusz Sándor időutazós műsorát nem az első évad szerinti időpontban fogják folytatni a hamarosan induló új évadban.