
Bejelentette a Keresztanyu új évadának premierjét az RTL Klub – íme a széria előzetese
A 2022-es új év első hétköznapja új Keresztanyuval indul.

A 2022-es új év első hétköznapja új Keresztanyuval indul.

A befektetési műsor negyedik évada januártól lesz látható.

Ezúttal is mindent vitt az X-Faktor, mely újabb két alkalommal nyerte meg a nézettségi versenyt, és ezzel immáron 10. hete minden héten legyőzhetetlennek bizonyul teljes lakosságban és a kereskedelmileg kiemelten fontos 18-49-es korcsoportban. A Nielsen Közönségmérés adatai alapján a Forma-1 közvetítések segítségével az állami M4 Sport is be tudott kerülni a legnézettebb műsorok toplistájára.

Több kreatív producert előléptettek, valamint új szakemberek is érkeztek a drámai és szórakoztató műsorokért felelős kreatív igazgatóságra.

Összefoglaló a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának e heti, a testület ügyrendi szabályainak áthágásával összehívott üléséről, ahol több millió forintra megbírságolták a TV2-t és az RTL Klubot, frekvenciákat kapott a Katolikus Rádió, és megengedték a kormányközeli ügyvédnek, hogy máris megváltoztassa az eredetileg Rock Nation Radio néven tervezett rockrádiója nevét.

Ez már a falusi társkereső reality 5. évada lesz.

Idén szeptemberben Scherer Péter, a sorozat főszereplője már nyilvánosan beszélt róla a Media1-nek egy interjúban, hogy nagyjából mire lehet számítani a széria folytatásában, és hogy tartottak erről egy egyeztetést, most pedig az RTL vezetése hivatalosan is megerősítette, hogy lesz folytatás a népszerű sorozatból.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hazai reklámiparban is fontos szereplővé vált, miután a 444 szerint Szalay-Bobrovniczky résztulajdonosává vált a Honeycomb Hungary Kft.-nek a VBPS Kft.-n keresztül. A cég technikai szolgáltatóként azzal foglalkozik, hogy a tévétársaságok számára eljuttatandó reklámszpotokat ellenőrzi és továbbítja díjazás ellenében. Az RTL hirdetői két cég közül választhatnak, de a Media1 információi szerint sok tévécsatornánál csak a kormányközeli technikai lebonyolító cégen keresztül lehet leadni reklámfilmeket.

Bejelentette az RTL Magyarország, milyen tartalmakat kínál decemberben az RTL Klub, a Film+, a Cool és az RTLII, és az RTL Most+.

A volt reality-szereplő azt írja, ő csak megjósolja, megálmodja, kik nyerik az RTL saját gyártású műsorait.