Az NMHH Médiatanács a TV2 szolgáltatóját 1,75 millió forintra bírságolta, amiért a Tények Plusz egy márciusi epizódját 16-os besorolás helyett csupán 12 éven aluliaknak nem ajánlottként tette közzé, és az este 21 és hajnali 5 óra közötti idősáv helyett 18 és 20 óra között sugározta annak ellenére, hogy a műsor olyan szexualitással kapcsolatos témákat tárgyalt, mely a 16 éven aluliak számára káros hatással lehetett – olvasható a médiahatóság csütörtöki, a Media1-hez eljuttatott közleményében.
A tanács ezenkívül figyelmeztette a FIX.TV szolgáltatóját, miután március közepén az ÉPI-TECH Magazin egyik adásában a műsort támogató, építőanyagokat forgalmazó cég bemutatott termékeinek beszerzésére ösztönözte a nézőket, ami jogszabályellenes, emellett a termékmegjelenítés tényéről szóló tájékoztatási kötelezettséget előíró rendelkezésnek sem tett eleget.
A körzeti Budapest 100,3 MHz közösségi, továbbá a szintén körzeti Budapest 103,9 MHz és a helyi Pápa 95,7 MHz kereskedelmi jellegű használatára kiírt frekvenciák felhívásaira egy-egy ajánlat érkezett. A testület elvégezte az alaki vizsgálatokat és annak alapján hiánypótlásra szólította fel a Radu Morarhoz köthető Roma Rádió Kft.-t, valamint nyilvántartásba vette a kormányközeli ügyvéd alapította LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft.-t, valamint hiánypótlás beküldését követően a Pápai Platán Nonprofit Kft.-t.
Hozzájárult a grémium, hogy a Médiahíd Kft. július 23-a helyett legkésőbb október 23-áig kezdje meg Mária Rádió Nyírség nevű, közösségi jellegű médiaszolgáltatását a Nyíregyháza 106,8 MHz körzeti frekvencián.
A tanács véglegesítette a körzeti Budapest 96,4 MHz frekvencia kereskedelmi és a helyi Tapolca 101,8 MHz frekvencia közösségi jellegű használatára irányuló pályázati felhívásokat, amelyekre a pályázati felhívásokban meghatározott időpontokban lehet beadni a pályázati ajánlatokat. Elfogadta a testület a Szombathely 107,4 MHz, a Zalaegerszeg 92,9 MHz és az Esztergom 92,5 MHz helyi vételkörzetre szóló pályázati felhívások tervezeteit közösségi jellegű használatra. A dokumentumok az NMHH honlapján lesznek elérhetőek.
A Médiatanács jegyzőkönyve csak később lesz elérhető a médiahatósági weblapon, ezért nem garantálható, hogy nem születtek további fontos döntések, amelyekről az NMHH Kommunikációs Igazgatósága nem tett említést a közleményben.