Mint arról nemrég a 444 nyomán a Media1 már beszámolt, Tóta W. Árpád, a HVG publicistája ellen ítélt a Kúria egy, 2018. november 7-én a hvg.hu-n közölt, Magyar ember nem lop, csak kalandozik című ironikus véleménycikke miatt, melyben ez állt:
„Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.”
A Kúria szerint Tóta W. Árpád cikkével megsértette két ember személyiségi jogait. A két felperest – akik kollektív személyiségi jogsértésre vonatkozó szabályok alapján pereltek – Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik volt politikusa képviselte a bíróságon.
Az ítélet kötelezte az alperest a cikkből az ítélet szerint a sértőnek talált kifejezések („büdös magyar migránsok” és „magyar banditák”) eltávolítására, illetve 15 napon belül elnézést kérő közlemény megjelentetésére és a felpereseknek összesen 400 ezer forint sérelemdíj megfizetésére.
Lapunk ennek nyomán kérdezte meg Tóta W. Árpádot, mit szól az ítélethez és kifizeti-e a sérelemdíjat a két felperesnek, akik magukra vették a cikk ironizáló kifejezéseit.
Ezt a választ kaptuk:
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.
(Ez Ady Endre Nekünk Mohács kell című híres verse.)
Arra, hogy mi lesz most, kifizeti-e Tóta W. Árpád a kiszabott 400 ezres sérelemdíjat, azt felelte a publicista, még nem tudja mi lesz most, mert ténylegesen nem ő, hanem a HVG volt az alperes, tehát céges ügyről van szó, és egyelőre a jogászok vizsgálják, hogy érdemes-e továbbvinni az ügyet Alkotmánybírósághoz.
További hírek találhatók a Media1.hu-n! Iratkozzon fel napi hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a történésekről! Követhet bennünket Facebookon is!