Váradi Júlia, a Klubrádió munkatársa szerint „erősen meggondolandó” lenne Kerényi György kinevezése a Közrádió élére.
Váradi egy Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy Kerényi György neve felmerült a Közrádió vezetésével összefüggésben. Az ismert rádiós újságíró azt írta: nem személyes sérelem mondatja vele, hogy szerinte komoly kérdéseket vetne fel Kerényi esetleges kinevezése.
Váradi felidézte, hogy Kerényi annak idején a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként dolgozott, és Váradi szerint egyik első intézkedései között volt az ő eltávolítása a Magyar Rádióból. A ma már a Klubrádió munkatársaként ismert Váradi úgy fogalmazott: „egyik percről a másikra”, minden előzmény és indoklás nélkül bocsátották el.
Váradi Júlia állítása szerint a döntés a „Fidesz részéről érkezett utasítás” volt, amelyet Such György, a Magyar Rádió akkori, frissen kinevezett elnöke utasítására hajtottak végre. (Such később, a NER fennállása alatt az Országgyűlés Hivatalának lett a főigazgatója.) Váradi hozzátette: később csoportos leépítésre hivatkoztak, ám szerinte valójában hármukat, Zelki Jánost, Farkasházy Tivadart és őt távolították el.
„Ezt a liberális »csoportot« távolították el” – írta Váradi, aki hozzátette: utólag szerencsésnek érzi magát, mivel a kirúgása után szinte azonnal a Klubrádióban folytathatta a rádiózást.

Váradi ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Kerényi Györgyöt jó szakembernek tartja, és szerinte „remek dolgok” fűződnek a nevéhez. Megemlítette azt is, hogy amikor később Kerényit is elbocsátották, nehéz időszakot élt át, majd újságíróként futott be.
A Klubrádió munkatársa szerint azonban mindez nem változtat azon, hogy szerinte nem lenne szerencsés, ha Kerényi György kerülne a Közrádió élére.
„Ez azonban nem szépíti azt a döntést, hogy egy szolgalelkű ember kerüljön az április 12-én kivívott szabad ország szabad közmédiája élére” – fogalmazott Váradi Júlia.
Kerényi György életútja
Kerényi az MSZP-kormány idején, 2006-2010 között dolgozott a közmédiában a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként. A Magyar Narancs egykori újságírója korábban a Tilos Rádiónál dolgozott, de ismert úgyis, mint a Rádió C alapítója. Volt Botka László miniszterelnök-jelölt felkérésére az MSZP kommunikációs igazgatója is, valamint egy ideig a Milkovics Pál nevével fémjelzett Pesti Hírlap főszerkesztője, ahogy korábban a vs.hu főszerkesztője is. Legutóbb a nemrég megszűnt Szabad Európa Magyarországnál dolgozott.
A Media1 ismételten megpróbálja elérni Kerényi Györgyöt – ha reagál az őt ért kritikákra, arról beszámolunk.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Dr. Horváth P. András lett a közmédia átmeneti vezérigazgatója