Vidnyánszky Attila

Nyílt levélben reagált az Index Vidnyánszky Attilának: elutasított interjú, támadó válasz a Nemzeti Színháztól

Az Index nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához, miután a lap kulturális rovatának munkatársa, Sümegi Noémi interjúkérelmére a színház sajtóosztálya elutasító és személyeskedő, ellenséges hangvételű választ küldött.

Az Index szerint Sümegi Noémi január 12-én interjút kért Vidnyánszky Attilától. A megkeresést Mészáros Katalinhoz, a Nemzeti Színház sajtófőnökéhez juttatta el, és három, aktuális szakmai témakört jelölt meg:
– az A király halódik című előadás elmaradását és a plágiumkérdés értelmezését,
– a Nagy Ervin által felvetett szakmai vita lehetőségét,
– valamint ifj. Vidnyánszky Attila Katona József Színházban rendezett Hamlet-előadását.

A megkeresésre két nappal később, január 14-én érkezett válasz a laphoz a színház sajtóosztályától, „Nemzeti Színház” aláírással. A levélben nem a felvetett témákra reagáltak, hanem az újságíró korábbi cikkeit kifogásolták, politikai indíttatású bírálatokat emlegettek, és megkérdőjelezték az interjúkészítő objektivitását. A levél végén közölték: Vidnyánszky Attila nem kíván élni az interjú lehetőségével. A levelet szó szerint is idézzük:

„Tisztelt Sümegi Noémi!

Mielőtt az interjúkérésére érdemben reagálnánk, arra kérjük, idézze fel az elmúlt évek ön által jegyzett cikkeit: hány alkalommal illette a Nemzeti Színházat és annak vezetését indulatos, sokszor nem szakmai, hanem politikai indíttatású bírálatokkal; hányszor próbálta meg lejáratni azt az intézményt, amelyről most hirtelen a »tárgyilagos párbeszéd« hangján kíván kérdezni?!

Ha ezek az emlékek előjönnek, alighanem Ön is érzi: ez az interjúkérelem sem helyét, sem idejét nem találja. Különösen úgy, hogy mindezek fényében nincs okunk bízni az Ön objektivitásában. A bizalom nem deklarációkban születik, hanem következetes magatartásban – és ennek hiányát nem pótolja három gondosan felsorolt témakör.

Erre tekintettel Vidnyánszky Attila vezérigazgató úr nem kíván élni az interjú lehetőségével.

Üdvözlettel,
Nemzeti Színház”

Az Index szerint ez a válasz túlmutat egy egyszerű interjúmegtagadáson. A szerkesztőség nyílt válaszlevélben állt ki a munkatársa mellett. Azt írták: különösen aggályosnak tartják, hogy egy közpénzből fenntartott kulturális intézmény a sajtó megkeresésére olyan választ ad, amely „egyetlen konkrétumot sem tartalmaz”, ugyanakkor személyeskedő hangnemben minősíti az újságíró munkáját.

A lap álláspontja szerint az ügy nemcsak az adott interjúról szól, hanem arról is, miként viszonyul egy jelentős közintézmény a sajtó szerepéhez és a nyilvános szakmai párbeszédhez. Az Index nyílt levelében hangsúlyozza: továbbra is várják Vidnyánszky Attila válaszát, és nyitottak az interjú elkészítésére.

Korábban az RTL-lel is rendkívül ellenséges volt a színházigazgató

Az ügy újabb fejezetét jelenti annak a feszültségekkel terhelt viszonyrendszernek, amely az elmúlt években több alkalommal is felszínre került a kulturális intézmények és a sajtó között, különösen akkor, amikor közpénzből működő szervezetek vezetőinek szakmai döntéseiről bontakozik ki nyilvános vita.

Vidnyánszky Attiláról 2024-ben megírta a Media1, hogy a Nemzeti Színház igazgatója az RTL egyik munkatársával is ellenségesen viselkedett, amikor a televíziós társaság egyik riportere megpróbálta őt megkérdezni egy aktuális témáról.

Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza azt nyilatkozta akkor:

„Mindenkinek joga van ilyen kérdéseket feltenni, a sajtónak különösen, és ez független attól, hogy a megkérdezett szerint milyen irányultsága van a kérdezőnek.”

Arról, hogy az állami fenntartású intézmény vezetője miként viselkedett az RTL egyik riporterével, ide kattintva láthatnak egy videót és a témát részletesen feldolgozó írásos beszámolót.

A NER-es színházvezető a NER lapjával is elutasító?

A mostani ügy, az Index és a Nemzeti Színház vezetője közötti konfliktus külön érdekessége, hogy az Indexet a tulajdonosi háttere, a lap Mészáros Lőrinchez való közelsége miatt gyakran Fidesz-közeliként emlegetik, amit nemrég tovább erősített, hogy a vezetőség több tagját 2025 végén ki is tüntette Mészáros a Mészáros Csoport karácsonyi ünnepségén. Vidnyánszky Attilát sokan a kormány kulturális politikájának meghatározó szereplőjeként tartják számon.

Ez a körülmény új megvilágításba helyezi a konfliktust: ez az eset azt jelzi, hogy a médiával szembeni elutasító intézményi kommunikáció már nem kizárólag a kormánykritikus sajtóorgánumokkal szemben áll fenn.

A Nemzeti Színház igazgatója megszabná, hogy melyik médium kérdezheti

Mészáros Lőrinc kitüntetett több médiavezetőt – börtönnel fenyeget a Mészáros Csoport a névsor közlése miatt

Tisza Párt vs Index: Fellebbez a lap, miután a bíróság Magyar Péteréknek adott igazat a megismételt elsőfokú eljárásban

80 dühös újságíró – a BIDF-en is bemutatják az Indexnél tömegesen távozók történetéről szóló dokumentumfilmet, itt az előzetes

Bíróság: a 444 megsértette Bodolai László jó hírnevét az Index-ügyben

Tagadja a Totalcar társtulajdonosa, hogy megérkezett a propaganda a laphoz, ahogy a főszerkesztő állította

„A függetlenség garantált” – Rónai Egon, a Mészáros-közeli Indamedia műsorvezetője az Indamedia társtulajdonosával interjúzott a Ringier-felvásárlásról

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Vidnyánszky Attila. Fotó: nemzetiszinhaz.hu

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások