Arató András, a Klubrádió Zrt. elnöke

Új csúcs született a Klubrádió túlélőgyakorlatán – az Orbán-kormány várható bukásáról beszélt a médiaszolgáltató elnöke

Több mint negyedmilliárd forintot fizettek be a Klubrádió támogatói a médiaszolgáltató legújabb túlélőgyakorlatán közösségi támogatásként. Arató András ennek apropóján reményét fejezte ki, hogy – idézzük – „az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból”, de a rádió elnöke szerinte ez esetben sem állna helyre varázsütésre a reklámpiac.

Tegnap este 8 órakor hivatalosan is véget ért a Klubrádió 2025-ös őszi túlélési gyakorlata, melynek hivatalos záróösszege: 232.979.519 forint lett. Ezt 12.988 támogató adta össze. Mindkét szám nagyobb, mint bármikor korábban – ezt Arató András, a Klubrádió elnöke jelentette be a Reggeli gyors című műsorban.

Arató András a bejelentést követően megköszönte a hallgatók támogatását.  Azt mondta, biztos, hogy nem ez volt az utolsó gyűjtése a rádiónak. Hozzátette:

„Reményeink szerint az Orbán-rezsim eltűnik végre a hatalomból, de akkor sem lesz varázsütésre olyan reklámpiac, ami egyik hónapról, vagy akár egyik évről a másikra elegendő bevételt biztosít a Klubrádiónak.”

Arató András hozzátette, szerinte voltak olyan kifejezetten vesztes idők, amikor a hallgatói közönség lehetett volna annyira depressziós, hogy mindent felad – például a 2022-es választások után, vagy amikor elvették a rádió frekvenciáját –, de ekkor sem csökkent, hanem inkább nőtt az aktivitásuk. Tavasszal néhány százzal maradt el az utalási tételek száma a 13 ezertől, most pedig ez 12 híján lett 13 ezer.

Arató András arról is beszélt, hogy a Klubrádió egy olyan fontos intézménnyé vált a magyar közönség számottevő részének, amire áldoz pénzt azért, hogy megmaradjon.

„Ha netán tragikusan végződne a jövő évi tavaszi választás, sőt, ha netán meg se tartanák, akkor a Klubrádió iránti elkötelezettség nem csökkenne, hanem inkább fokozódna” – fogalmazott a zebrás rádió elnöke.

Arató András kiemelte: annak ellenére, hogy nagyon jelentős infláció van Magyarországon most már évek óta, ebből az következik, hogy akik minket támogatnak, azoknak a bevételei is inflálódnak, vagyis ugyanaz az adomány nagyobb erőfeszítést jelent számukra. Ez azonban mégsem jelenik meg a támogatási összegben, hanem követi az inflációt.

A Klubrádió vezetője azt is mondta:

„Aki Magyarországon úgy gondolja, hogy ezt a korrupt, kvázi a hazát eláruló, borzalmas rezsimet le kellene váltani, és még ráadásul saját maga is érdeklődik az iránt, hogy mi történik, vagyis hogy informálódik, azok között nagyon magas a Klubrádiót hallgatók aránya. Nagyságrendileg félmillió ember hallgatja rendszeresen a Klubrádiót, az ő két-három százalékuk az, aki él azzal a lehetőséggel, hogy anyagi támogatás formájában is kifejezze, hogy a változás fontos neki Magyarországon” – fogalmazott a Klubrádió elnöke.

A teljes beszélgetés a Klubrádió oldalán, ide kattintva érhető el.

**

Jogsértő volt a Klubrádió frekvenciájának elvétele – kemény véleményt mondott az uniós főtanácsnok

Eljárás indult a Hír TV ellen kirekesztés gyanúja miatt, két Mészáros Lőrinc-közeli rádió is frekvenciapályázatot nyert

TOP100 médiacég Magyarországon: trendek és kilátások – interjú Incze Kingával, a Whitereport ügyvezetőjével

Tarthatatlan a magyar médiahelyzet – Interjú M. Lengyel Lászlóval, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnökével

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: András András, a Klubrádió elnöke

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások